eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Overdose rendőri segítséget is kapott

Overdose szerda este kilenckor megérkezett Baden-Badenbe. Kora reggeli indulásukat követően, már az M1-es autópályán egy több kilométeres kocsisor állta útjukat, de amikor a rendőrük megtudták, kit visznek a lószállítón, mintegy 10 kilométert vezették fel őket a leállósávon, hogy minél kevesebb időt veszítsenek.

Mikóczy Zoltán azt is elmondta a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy a Goldene Peitsche mezőnye jóval erősebb a két évvel ezelőttinél, így Overdose-nak élete legjobbját kell futnia a győzelemért.

Hogyan utaztak?

Tegnap korán indultunk, de már rögtön Budapest után, Biatorbágy mellett belefutottunk egy nagy dugóba. Amikor a rendőrök meglátták a lószállítót, és megtudták, hogy Overdose-t visszük a németországi versenyre, mintegy 10 kilométert vezettek fel bennünket a leállósávon, így ott nem vesztettünk időt. Ausztriában azonban sajnos belefutottunk egy nagy, másfél órás dugóba. Most van a turistaidőszak vége, nagy forgalom volt mindenhol. Overdose szerencsére menet közben nyugodt volt.

A legnagyobb német lóversenyportál, a galopp-online.de címlapján Overdose érkezése a vezető hír, a precizitásukra jellemző, hogy még arról is beszámoltak, hogy este kilenc óra két perckor érkeztetek meg a Baden-Badeni versenypályára, és Overdose kilenc óra nyolc perckor sétált be a boxába.

Ott pedig azonnal meghempergett a szalmában. Ezt a kérésünkre éppen most délelőtt cserélik fűrészporos alomra, egyrészt, mert az elmúlt másfél évben ehhez szokott, másrészt, hogy éhségében nehogy fogyasszon belőle. A körülmények nagyszerűek, semmire nem lehet egy rossz szavunk sem.

Nem csak mi magyarok vagyunk büszkék rá, de a németek is sajátjuknak érzik Overdose-t, hiszen ott aratta első nemzetközi sikereit, ők nevezték el "Ungarische Wunderpferd"-nek, azaz magyar csodalónak. Két éve, pont az Arany Ostoron jártatok legutóbb versenyen Németországban. Emlékeznek még?

Meglepően nagy a bennünket övező szeretet, ami egész aprócska dolgokban is megnyilvánul. A sarki kisvendéglőben is megismert a felszolgáló kisasszony, aki még a betegségéről is tudott. Éppen most vár rám a német újságírók és fotósok csapata, hogy friss anyagot jelentethessenek meg róla, de ezt követően már ki is kapcsolom a telefonomat, hogy semmi és senki ne zavarhasson, hogy a hátralévő időt csak azzal tölthessem, hogy Overdose minél jobb állapotban állhasson starthoz.

Úgy tűnik, a vasárnapi versenyben 14-en indulnak, legalábbis jelen pillanatban még ennyi ló áll, a ma reggeli indulóadást követő állapot csak később lesz ismert. Megérkeztek az első oddsok is, ami szerint Overdose-t 1:3,2-vel adják. Reggel még 3,8-szoros pénzt fizettek volna rá, de úgy tűnik, egyre többen játsszák, azóta a többiek oddsai viszont nőttek. War Artist és Smooth Operator követik egyaránt 1:5,5-tel, majd Amico Fritz 1:6,5-tel és Triple Aspect 1:7,5-tel. A többiek 1:15 felett.

A galopp-online.de oldalon volt egy szavazás, e szerint a látogatók 64%-a első helyre várja Overdose-t, 21% dobogóra, és csak 15% szerint nem lesz az első háromban. Ez is roppant megtisztelő, és jelzi a lovat övező szeretetet.

Két éve Overdose a legjobb német lovak ellen versenyzett a Goldene Peitschében, ám most kiváló francia, angol és ír idomításban álló lovak is érkeztek. Köztük olyanok, akik Group 1-es versenyekben is rendre dobogóközelben végeztek...

Ez egy jóval erősebb mezőny a tavalyelőttihez képest. Overdose-nak élete legjobbját kell futnia, hogy győzzön. Ne higgye senki otthon, hogy ez a futam az előző két versenyéhez hasonló sétagalopp lesz.

Az mindenestre bíztató, hogy lovasa, Christophe Soumillon remek formát mutat mostanában...

Õ szombaton még Franciaországban versenyez, és csak vasárnap délelőtt érkezik, de ez a zsokévilágban így szokás. Nemrég beszéltünk, már ő is nagyon várja a versenyt.

Hogyan telik a hátralévő néhány nap?

Kikapcsolt telefonnal.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×