eur:
394.32
usd:
369.73
bux:
65129.35
2024. április 19. péntek Emma

A második félidőre feljavult játékával győzött az Újpest

Megszerezte első tavaszi pontjait az Újpest, miután hazai környezetben 4-1-re nyert a sereghajtó Diósgyőr ellen az NB I 18. fordulójának zárómérkőzésén.

A tavaszi szezon két pont nélküli csapatának összecsapásán Rajczi révén gyorsan vezetést szerzett az Újpest, ám a Diósgyőr néhány percen belül egyenlített. Az első félidőben inkább a lila-fehérek támadtak többet, de mint az eddigi idei összecsapásaikon, most sem tudtak nagy helyzeteket kidolgozni.

A fordulást követően tovább nőtt az újpesti mezőnyfölény, ez a 64. percben Kabát révén érett góllá. A hazaiak csapatkapitánya öt perccel később gyönyörűen csavart be egy szabadrúgást, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. (Kabát a két találatával beérte a góllövőlista élén a fehérvári Alvest és Nikolicsot.)

A hajrára a vendégek elfáradtak, a 4-1-es végeredményt Varga Roland állította be.

ÚJPEST-DIÓSGYÕR 4-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, 4000 néző. Játékvezető: Bognár
Újpest: Balajcza - Szokol, Vaskó, Korcsmár, Pollák - Simek (Barczi, 81.), Vasziljevics, Stokes (Varga R., 53.), Millar - Rajczi, Kabát (Martin, 85.)
Diósgyőr: Malinauskas - Bognár, Gal, Supic, Zámbó - Vukadinovics, Menougong, Huszák (Takács P, 59.), Roszel (Sadjo, 79.) - Bajzát (Balajti, 71.), Brnovics
Gólok: 1-0 Rajczi (8.), 1-1 Menougong (13.), 2-1 Kabát (64.), 3-1 Kabát (69.), 4-1 Varga R. (80.)

szombaton játszották:
MTK Budapest-Szombathelyi Haladás 0-0
Paksi FC-Vasas 2-2
Videoton FC-Lombard Pápa 2-0
Kaposvári Rákóczi-ZTE FC 1-1
Győri ETO FC - Kecskeméti TE-ERECO 1-0
DVSC-TEVA - Budapest Honvéd 2-1
pénteken játszották:
Ferencváros-Nyíregyháza Spartacus 0-0

Az állás:
1. Videoton FC 18 13 3 2 41-19 42
2. DVSC-TEVA 18 13 1 4 39-23 40
3. Győri ETO 18 9 6 3 23-11 33
4. Újpest FC 18 10 2 6 30-24 32
5. ZTE FC 17 8 4 5 33-28 28
6. MTK Budapest 18 7 6 5 29-22 27
7. Kaposvári Rákóczi 18 7 5 6 26-24 26
8. Lombard FC Pápa 18 7 2 9 25-27 23
9. Paksi FC 17 5 7 5 19-21 22
10. Ferencváros 18 5 7 6 22-25 22
11. Vasas 18 6 3 9 28-42 21
12. Szombathelyi Haladás 18 5 4 9 24-33 19
13. Kecskeméti TE-ERECO 18 5 2 11 29-39 17
14. Budapest Honvéd 18 4 5 9 21-26 17
15. Nyíregyháza Spartacus 18 3 6 9 23-35 15
16. Diósgyőri VTK 18 3 3 12 20-33 12

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×