eur:
393.76
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Jól igazolt a Videoton, együtt maradt a Loki - izgalmas tavaszt hozhat az NB I

Pénteken, az eredetileg tervezettnél egy héttel később rajtol a labdarúgó NB I tavaszi idénye. A 16. forduló nyitómérkőzését a címvédő Debrecen játssza a Diósgyőrrel, a listavezető és remekül igazoló Videoton a Kecskemétet fogadja.

Szokatlanul mozgalmas holtszezon után folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság február utolsó hétvégéjén. A szezonnyitót azért kellett elhalasztani, mert egy hete az időjárás következtében a pályák többsége alkalmatlan volt a játékra.

Az élről a Videoton várhatja a folytatást, és a székesfehévári csapat a télen négy játékossal erősítette meg amúgy is erős keretét. Mezey György sportigazgató az InfoRádiónak elmondta: az egyesület a hosszú távú gondolkodás jegyében igazolt, ugyanis nyáron várhatóan Andre Alves, Goran Vujovics és Horváth Gábor is elhagyja a csapatot, így Nemanja Nikolics, Lencse László, Sándor György és Milko Novakovics megszerzésével a folyamatosság biztosítása a cél. A szakvezető kiemelte: érzi a nyomást néhány labdarúgón, de hiba lenne, ha nyomasztaná őket, hogy riválist kaptak, mivel tudomásul kell venni, egy élcsapatnak ez a hivatása.

Mezey György szerint nagy csata lesz a bajnoki címért, a Debrecen mellett az Újpestet és a Győrt sem szabad leírni. A Videoton sportigazgatója akkor lenne csalódott, ha olyan buta hibák miatt botlanának el, amelyek nincsenek benne a csapatában.

A nyitómeccsen a címvédő Debrecen az alaposan megerősített Diósgyőrt fogadja. Herczeg András klubmenedzser az InfoRádiónak kiemelte: céljuk, hogy visszavágjanak az őszi vereségekért, a négy közül egyiket éppen a szomszédvártól szenvedte el a hajdúsági együttes.

A tréner közölte: stabil maradt a Loki, mivel a kulcsemberek közül egyedül Leandro távozott, a válogatott Rudolf Gergely fél évig még a DVSC-t erősíti, ami nagy nyereségnek számít. A Kecskeméttől megvásárolt Yannick Mbengono nagy erőssége lehet a Lokinak.

Herczeg András szerint nem kétcsapatos lesz a küzdelem a bajnoki címért, a Videotonon kívül az Újpest, a Győr, a ZTE és az MTK is beleszólhat a végső sorrendbe.

A Diósgyőrnél immár Tornyi Barnabás a vezetőedző, és a Győrtől kölcsönben megszerzett Zámbó Bence, Bajzát Péter, Bojan Brnovics és Zoran Supics négyessel sokat erősödött a kiesés ellen küzdő együttes kerete. A miskolciak 15 új játékossal várják a tavaszt.

A jelenleg harmadik Újpestre nehezebb feladat vár, hiszen az ötödik, és légiósokkal erősítő Győr vendégeskedik majd a Szusza Ferenc Stadionban. A lila-fehérek kölcsönben megszerezték Varga Rolandot és Demjén Gábort, valamint leigazolták a korábbi kaposvári Dusan Vasziljevicset.

A Ferencváros zárt kapuk mögött fogadja a Haladást, miután a korábbi hárommeccses eltiltás csökkentését nem tudta elérni a klub. Ez lesz a zöld-fehérek utolsó nézők nélküli találkozója. A meccsen immár Tuboly Frigyes lesz az FTC vezetőedzője - legalábbis papíron, mivel továbbra is a Craig Short-Ron Reid kettős felel a szakmai munkáért.

A 16. forduló programja:
péntek:
Debrecen-Diósgyőr 19 ó
szombat:
Videoton- Kecskemét 14
Paks-Zalaegerszeg
Kaposvár-Honvéd 14
MTK Budapest-Pápa 14
FTC-Haladás 15
Újpest-Győr 17:30
vasárnap:
Vasas-Nyíregyháza 17:30

Az állás:
1. Videoton 15 10 3 2 36-19 33 pont
2. DVSC 15 10 1 4 29-20 31
3. Újpest 15 9 2 4 25-18 29
4. ZTE FC 15 8 2 5 29-24 26
5. Győr 15 7 5 3 18-10 26
6. MTK 15 7 4 4 28-18 25
7. Pápa 15 7 1 7 24-20 22
8. Kaposvár 15 6 4 5 23-21 22
9. Paks 15 5 5 5 16-18 20
10. Vasas 15 6 1 8 23-36 19
11. Ferencváros 15 4 5 6 17-21 17
12. Szombathelyi Haladás 15 4 3 8 21-30 15
13. Kecskemét 15 4 2 9 27-35 14
14. Honvéd 15 3 5 7 16-22 14
15. Diósgyőr 15 3 3 9 18-25 12
16. Nyíregyháza 15 2 4 9 19-32 10

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×