eur:
395.31
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Csődeljárást kért maga ellen a neves angol futballklub

Nem tudja kifizetni óriási, 70 millió fontos (21,146 milliárd forint) adósságát, ezért csődeljárást kezdeményezett maga ellen az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Portsmouth csapata.

A vezetők a klub honlapján jelentették be pénteken, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem tudtak új befektetőt vagy tulajdonost találni, ezek után pedig ez a lépés volt az egyetlen, mellyel esély mutatkozik a nagy múltú egyesület megmentésére. A klub képviselőinek a korábban elhalasztott felszámolási eljárás miatt eredetileg a jövő héten kellett volna újra megjelenniük a londoni legfelső bíróságon, mostantól azonban csődbiztos intézi ügyeiket.

A Premier League történetében az 1898-ban alapított Portsmouth az első csapat, amely ellen csődeljárás indul. A dél-angliai együttes a csődeljárás miatt kilenc pont levonásra számíthat a bajnokságban, így tulajdonképpen már most kiesőnek tekinthető, mivel eddig is a tabella utolsó helyén állt, hét pontra elmaradva az utolsó előttitől.

A Portsmouth története során kétszer volt bajnok és kétszer nyerte meg az FA Kupát, legutóbb 2008-ban.

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×