eur:
394.2
usd:
370.08
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Szuperrangadókkal folytatódik a BL

Két szuperrangadóval folytatódik a Bajnokok Ligája, a keddi nyolcaddöntőben a végső sikerre is esélyes együttesek lépnek pályára egymás ellen. A nyolcaddöntő első mérkőzésén a 2008-ban aranyérmes Manchester United a 2007-ben győztes Milan otthonában lép pályára, míg az elmúlt években rendre ebben a fázisban búcsúzó Real Madrid a Lyon vendége lesz.

Két izgalmasnak ígérkező mérkőzésével rajtol kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájának kieséses szakasza. Két egyformán patinás múltú és hasonló erejű csapat találkozik a lombard fővárosban, a Milan és a Manchester United.

Az olasz-angol klubközi csatározás históriáját tekintve a szigetországi vendégeknek nincs mibe kapaszkodniuk, merthogy az eddigi nyolc meccsük közül ötöt a kedd esti házigazdák nyertek, akik ráadásul a hazai pályán vívott eddigi négy egymás elleni csatában kivétel nélkül úgy diadalmaskodtak, hogy az MU egyszer sem tudta bevenni a kapujukat, a gólkülönbség 10-0 az olaszok javára. Ráadásul három alkalommal a BEK, illetve a BL elődöntőjében búcsúztatták el az angol riválist. A legutóbbi párviadalt is a Milan nyerte: a 2007-es Bajnokok Ligája-elődöntőben a manchesteri alakulat a hazai 3-2-es siker után 3-0-ás vereséggel volt kénytelen távozni a San Siro Stadionból.

A mostani meccs külön érdekessége, hogy a milánóiaknál pályára léphet az a David Beckham is, aki tíz évet töltött a Manchester Unitednél. Az angol futballista, aki a Los Angeles Galaxy kölcsönjátékosaként szerepel a milánóiaknál, éppen az MU-val nyert Bajnokok Ligáját 1999-ben. A hazaiaknál fontos lehet Pato visszatérése, aki felépült a sérüléséből, és pénteken az Udinese ellen gólt is szerzett, ugyanakkor Marco Borriello nem szerepelhet.

A tavaly döntős manchesterieknél Ryan Giggs kartörése miatt nem játszhat, és Nemanja Vidics sem épült fel, így Sir Alex Fergusonnak azt kell eldöntenie, hogy Jonny Evans vagy Wes Brown lesz a védelem közepén Rio Ferdinand párja.

Benzema visszatérése kérdéses


A másik duóban a Real Madrid arra készül, hogy bő fél évtizedes sikertelenséget lezárva az idén, a csoportkör után végre a kieséses szakaszban is helyt álljon, s minden akadályt leküzdve meg is nyerje a BL-t, amelynek döntőjét éppen a spanyol királyi gárda otthonában, a Santiago Bernabéu Stadionban rendezik meg május 22-én.

Ehhez nem kíván pusztán passzív szemlélőként asszisztálni az Olympique Lyon, amely ráadásul afféle mumusa is a keddi vendégegyüttesnek. A felek eddig négyszer találkoztak a BL-ben, s két döntetlen mellett két ízben is francia győzelem született. 2005-ben 3-0-s, 2006-ban pedig 2-0-s vereséggel volt kénytelen hazatérni lyoni kiruccanásáról a Real.

A francia együttesben Anthony Reveillere, Francois Clerc, Mathieu Bodmer és Cleber Anderson nem szerepelhet, míg a Realnál éppen a korábbi lyoni kedvenc, Karim Benzema játéka kérdéses.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×