eur:
395.31
usd:
365.78
bux:
65324.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Koeman: "Előny, hogy ismerem a hollandokat"

A magyar válogatott San Marino, Moldova, Finnország, Svédország és Hollandia nemzeti együttesével került egy csoportba a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének vasárnapi, varsói sorsolásán.

"Osztom azoknak a véleményét, akik szerint ez egy kiegyenlített csoport, a hollandok kiemelkednek a riválisaink közül, de a mögötte következő három válogatott közül bármelyik lehet második. Mindenképpen úgy érzem, hogy van esélyünk az előrelépésre!" - mondta Kisteleki István, az MLSZ elnöke.

Erwin Koeman, a válogatott holland szövetségi kapitányi azt mondta: "Elégedett vagyok a csoportbeosztásunkkal, Hollandia kiemelkedik a mezőnyből, de még az esetében is előny, hogy jól ismerem a válogatottját. Mögötte a svéd, finn, magyar hármasból bárki következhet. Örülök, hogy kapunk egy új lehetőséget a svédek ellen, akikkel szemben utoljára, ugye, drámai körülmények között maradtunk alul, most lehet majd javítani."

Az E csoport mérkőzéseinek menetrendjéről - a hazai szövetség tájékoztatása szerint - február 17-én, Amszterdamban egyeztetnek a felek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×