Valószínűleg a kontinens élcsapatai közül messze az egyiptomiaknak volt a legfontosabb ez a torna. Hasszán Sehata válogatottja néhány hónapja elbukott az algériaiak elleni pótselejtezőn, így nem mehet a világbajnokságra.

Az egyiptomiak számára ettől kezdve még fontosabbá vált a kontinensbajnokság, igazolni akarták, hogy továbbra is ők a kontinens legjobbjai. Ameddig a többi esélyes - Ghána, Nigéria, Kamerun, Elefántcsontpart - számára az angolai napok elsősorban a világbajnokságra való felkészülést szolgálták, az egyiptomiak minden áron nyerni akartak.

Hozzáteszem: nem különösebben ritka, hogy olyan válogatott nyeri vb-évben az Afrikai Nemzetek Kupáját, amelyik aztán az adott esztendőben nem vesz részt a világbajnokságon. Visszafelé lépegetve az időben, 2006-ban, 1998-ban és 1986-ban is Egyiptom, 1990-ben Algéria, 1978-ban és 1982-ben Ghána, 1970-ben Szudán győzött.

Ugyanakkor a hét, fentebb említett győztesből öt (!) hazai pályán nyert. Az egyiptomiak mostani sikere leginkább 1998-at idézi, amikor a Fáraók Burkina Fasóban nyerni tudtak.

Vitathatatlan, a kétezres évek első évtizedének második fele Egyiptomé az afrikai futballban. S valójában nem csak a válogatott triplázására gondolva!

Bár az észak-afrikai országok gyakran hangoztatják, ők a futballkultúrájukat tekintve (is) közelebb állnak Európához, mint a saját kontinensük a Szahara alá tartozó részéhez, bizonyos tekintettel az övék az igazi afrikai labdarúgás. Még akkor is, ha - meggyőződésem szerint - tíz magyar legalább nyolc magyar az afrikai futball szókapcsolat hallatán elsősorban a fekete-afrikai játékosokra vagy válogatottakra gondol.

Az afrikai élcsapatok közül messze az egyiptomiban játszik a legtöbb, hazai klubból beválogatott futballista (a mostani tornán mindössze négy légiós volt a keretükben, s közülük is csak kettő, a török Eskisehirsporból beválogatott el-Szaka, valamint Hajnal Tamás klubtársa, a "dortmundi" Mohamed Zidan európai klub tagja), s minden bizonnyal ezzel is összefüggésben az al-Ahli (jelentése szerint a Nemzeti) Afrika legerősebb futballklubja.

A körülbelül 40-50 milliós szurkolóhadat maga mögött tudó piros-fehérek a kontinentális szövetségtől megkapták a XX. század legjobb klubja titulust, majd a mostani évtizedben már négyszer (2001, 2005, 2006, 2008) megnyerték az Afrikai Bajnokok Ligáját. Nem túlzás: az al-Ahli Afrika Real Madridja. Ugyanakkor Egyiptom nem egyklubos futballnemzet: a másik óriásklub, a Zamalek éppen úgy öt játékost adott a keretbe, mint legnagyobb hazai vetélytársa.

Az al-Ahli játékosa Ahmed Hasszán, az egyiptomi csapatkapitány, aki túljár a 175. (!) válogatottságán, s aki Angolában is megmutatta, 34 évesen is még a kontinens egyik legjobb játékosa. Õ kapta a torna legjobbjának járó különdíjat, pályafutása során immár másodszor - hiszen 2006-ban is ő lett az Afrikai Nemzetek Kupája MVP-je.
Alkalmasint egy igazi "vetélytársa" lehetett e címért: Mohamed Nagy, becenevén Gedo, a torna gólkirálya.

Az al-Ittihad 25 éves csatára a torna előtt mindössze kétszer játszott a válogatottban - az első előtt, tavaly decemberben az internetet olvasva tudta meg, hogy bekerült a keretbe. Angolában ő lett a "szupercsere": mind a hat meccsen csereként állt be, összesen 173 percet játszott. De öt mérkőzésen így is gólt lőtt, átlagosan minden 35 percben a kapuba talált. A döntőben is ő rúgta az egyetlen gólt, 15 perccel azt követően, hogy beszállt.