eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Kimi Räikkönen eltűnik a Formula-1-ből

Nem tudott megegyezni a McLarennel, így kihagyja a következő Formula-1-es idényt 2007 világbajnoka, Kimi Räikkönen - jelentette be a menedzsere. A finn pilóta kizárólag a wokingi istállóhoz lett volna hajlandó szerződni.

Versenyképes csapathoz akart szerződni, így egyedül a McLarennel tárgyalt Kimi Räikkönen, a tervei azonban dugába dőltek: korábbi csapata nem fogadta vissza - jelentette be Steve Robertson, a 2007-es finn világbajnok menedzsere.

"A következő évre két lehetőség volt az F1-ben: a McLaren vagy semmi. Kimi és a McLaren nem tudott megegyezni, így a következő évben nem versenyez ebben a kategóriában" - idézte Robertson szavait a finn Turun Sanomat című napilap.

A menedzser szerint az egyéves kihagyás nem számít Räikkönennek, akit az érdekel, hogy a győzelemért és a világbajnoki címért küzdhessen. "Az F1-nek hiányozni fog Kimi, aki nagyon sokat dolgozott a nyáron - olyan dolgokat tett a Ferrariért, amikre csak a legnagyobb versenyzők képesek" - fejtegette Robertson.

Az AUTOSPORT értesülései szerint a McLaren elsősorban azért nem szerződtette Räikkönent, mert bízik a regnáló világbajnok, Jenson Button megszerzésében. A lap úgy tudja, hogy a felek a pilóta fizetésében sem tudtak megegyezni. A hírek szerint arról is vita folyt, hányszor kellene a finnek szponzori rendezvényeken megjelennie, illetve hány alkalommal engedné a csapat indulni a rali-világbajnokság futamain.

Azt egyelőre nem lehet tudni, mit tervez a jövő évre Kimi Räikkönen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×