eur:
394.22
usd:
369.41
bux:
65294.16
2024. április 19. péntek Emma

Webbert megbüntetették, de így is simán nyert

A Red Bull pilótája, Mark Webber nyerte a Forma-1-es Német Nagydíjat. A 32 éves ausztrál versenyző első futamgyőzelmét aratta. A második a német Sebastian Vettel (Red Bull), a harmadik a brazil Felipe Massa (Ferrari) lett. A pontversenyben élen álló angol Jenson Button (Brawn GP) az ötödik helyen ért célba. A következő futamot két hét múlva rendezik a Hungaroringen.

A nürburgringi futam mozgalmas rajtot és nagy taktikai csatát hozott. A címvédő angol Lewis Hamilton (McLaren) az élre tört, de az első kanyart már nem tudta megfelelően bevenni, és defektet is kapott.

Webbert eközben úgy is megelőzte a brazil Rubens Barrichello (Brawn GP), hogy az ausztrál oldalról nekiütközött a Brawn-Mercedesnek. Webber ezért később bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, de a futam felére az élre verekedte magát, és simán nyert.

A német Nico Rosberg a 15. helyről rajtolva zárt a negyedik helyen, míg Barrichello hiába vezetett sokáig, csak a hatodik lett. A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Renault) a hetedik helyig küzdötte fel magát, míg a McLaren négy sikertelen futam után szerzett pontot: a finn Heikki Kovalainent a nyolcadik helyen intették le.

A Magyar Nagydíjat Button 68 ponttal várhatja. Vettel 47, Webber 45 és fél, Barrichello pedig 44 pontot szerzett eddig.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×