eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Sopronba költözik a rákospalotai futballcsapat

A REAC élvonalbeli labdarúgó-csapata a tavasszal Sopronban játssza le hazai bajnoki mérkőzéseit, míg ősztől már Sopron-REAC néven szerepel az együttes.

Fodor Tamás, Sopron polgármestere, illetve Kutasi Róbert, az élvonalbeli REAC labdarúgócsapatának ügyvezetője bejelentette, hogy a rákospalotai együttes Sopron-REAC néven a hűség városában játssza le tavaszi hazai mérkőzéseit.

Mindkét fél hosszú távra tervez, de a részletek kidolgozása még folyamatban van. Kutasi Róbert azt mondta, "hogy lesz-e házasság, azt a hálószoba dönti el".

Nincs szó fúzióról

Kutasi Róbert kiemelte: nincs szó fúzióról szó nincsen. "Továbbra is Aczél Zoltán irányítja a szakmai munkát, a csapat változatlanul sárga-kékben játszik majd" - közölte az ügyvezető.

Kutasi Róbert elmondta, a gyakorlatban ez úgy fog kinézni, hogy az együttes csütörtökig Rákospalotán készül, majd pénteken leutazik Sopronba, ahol egy edzésen vesz részt, majd szombaton megvívja a bajnoki mérkőzést.

Az ügyvezető hozzátette, mindenképpen szeretnének soproni labdarúgót szerezni a téli átigazolási időszakban, hogy a soproni szurkolók még inkább sajátjuknak érezzék a gárdát.

Simon Tibor halála hozta össze a csapatokat


Fodor Tamás hangsúlyozta: a megállapodás akkor tekinthető véglegesnek, ha az önkormányzat közgyűlése, illetve az MLSZ is jóváhagyja a szerződést. Előbbire szerinte jövő hét elején kerülhet sor, utóbbival kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy Kisteleki István szóban támogatásáról biztosította.

A felek kiemelték, hogy a "házasság" azért sem váratlan, mert a város és a csapat között szoros érzelmi kötődés alakult ki Simon Tibor halála után, hiszen a korábbi labdarúgó és edző éppen a REAC-tól került Sopronba, így együtt gyászolták őt.

A villanyvilágítás és a licenc hiányzik

A REAC-nak azért kellett elköltöznie Rákospalotáról, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség rendelkezése szerint január 1-től csak olyan stadionban játszhat, amely rendelkezik villanyvilágítással. Erre az MLSZ korábban kétszer, összesen két és féléves haladékot adott, de a Budai II László Stadionban a világítást azóta sem építették ki.

A két fél könnyen egymásra talált, ugyanis a Sopron FC Kft. vélhetően nem tudja folytatni a bajnokságot, a licencét is megvonták, márpedig az önkormányzat mindenképpen szeretett volna élvonalbeli csapatot a városban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×