eur:
393.92
usd:
364.83
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kapitányügy: "nem tudott ebből a csapdából szabadulni"

Nem érezte a játékosok bizalmát Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott távozó szövetségi kapitánya - mondta az InfoRádiónak Sinka László, a magyar szövetség főtitkára a szakvezető lemondásával kapcsolatban. A főtitkár közölte: annyiban a szövetség is felelős a kialakult helyzetért, hogy az elnökség túl hamar adta meg a bizalmat a csapat vezetőinek a világbajnokságon elért nyolcadik helyezés után.

Mi vezetett Németh András lemondásához?

Nem érezte azt a bizalmat a játékosok részéről, ami korábban megvolt. Németh Andrásnak az a szakmai filozófiája, hogy csak egy jó bizalmi helyzetben tud együtt dolgozni megnyugtatóan egy csapattal, ennek hiányában pedig azt tartotta a leghelyesebbnek, ha félreáll.

Ön számított erre a lépésre?

Németh Andrásnak nyilván volt pár álmatlan éjszakája, különösen a világbajnokság végjátékát illetően, majd pár elhamarkodott nyilatkozata, mindezek ellenére nem számítottam arra, hogy ezt a döntést hozza meg.

Milyen elhamarkodott nyilatkozatra gondol?

A tavaly decemberi világbajnokság utolsó, Angola elleni meccs utáni nyilatkozatra gondolok. Később Németh András maga is azt mondta, hogy nem kellett volna ilyen élesen fogalmaznia, de nem lehetett meg nem történné tenni. Azóta őrlődött ezen, és nem tudott ebből a csapdából szabadulni.

Mennyiben felelős a szövetség vezetése?

Abban felelősek vagyunk, hogy túl gyorsan szavaztunk bizalmat Németh Andrásnak a gyenge világbajnoki szereplés után.

Mikorra lehet meg az új kapitány?

Jövő csütörtökre összehívják a szövetség elnökségének rendkívüli ülését. Addig minél több tárgyalást kell lefolytatni, hogy megnyugtató jelöltet vagy jelölteket mutassanak be az ülésen. Ha minden jól alakul, jövő hét végére már lehet szövetségi kapitány. Az idő sürget, hiszen március végén olimpiai selejtező vár a válogatottra.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×