eur:
394
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bundagyanús lehet a Hamburg-Honvéd is

Egyelőre nem kapott értesítést a Hamburg labdarúgócsapata az Európai Labdarúgó Szövetségtől, hogy az augusztusi HSV-Budapest Honvéd mérkőzés is szerepelne a bundagyanús mérkőzések között. A hétvégén a Süddetsche Zeitung című lap írt arról, hogy a mérkőzésre gyanúsan sokan fogadtak.

Az UEFA korábban egy 15 mérkőzést tartalmazó listát adott át az Europolnak, kérve az európai rendőri hatóság közreműködését a gyanú kivizsgálásában. A szervezet egyik munkatársa azt közölte, hogy a listán szereplő összecsapások között Eb-, Bajnokok Ligája- és UEFA Kupa-selejtezők egyaránt szerepelnek.

Az UEFA nem hozta nyilvánosságra, melyik mérkőzésekről van szó, a német Süddeutsche Zeitung ugyanakkor arról írt, hogy a listán az augusztusi HSV-Honvéd UEFA Kupa-selejtező is szerepel, amely a hamburgiak 4-0-ás győzelmével - és továbbjutásával - ért véget.

Óriási fogadások - Ázsiában

A cikkíró, Thomas Kistner arról számolt be, hogy a német és a magyar együttes kupatalálkozójára óriási fogadásokat kötöttek Ázsiában. A cikk szerint a mérkőzés napján, kora reggel 1,9-es szorzóval lehetett fogadni a kétgólos hamburgi győzelemre.

A nap folyamán ugyanakkor egyre nagyobb összegeket tettek fel a magyar csapat ellen, úgyhogy az odds három gólos hamburgi győzelem esetén 1,85-re csökkent. A mérkőzést végül a magyarok 4-0-ra vesztették el, egyebek mellett egy gyanús öngóllal - írta a Süddeutsche Zeitung.

A londoni bukmékerirodák azonnal jelezték az UEFA-nak a gyanúsnak vélt momentumokat.

A távirati irodának a HSV elnökségének egyik magát megnevezni nem kívánó képviselője kijelentette: a klub is csak a sajtóból értesült az állítólagos korrupciós gyanúról; az UEFA-tól semmifajta hivatalos értesítést nem kaptak.

A Honvéd labdarúgó csapata bízik abban, hogy mielőbb tisztázza a klubot a hivatalos vizsgálat - mondta el az InfoRádiónak Szabados Gábor sajtófőnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×