eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Négygólos sikerrel kezdett a Kemény-gárda

Magyarország 10-6-ra nyert Olaszország ellen a férfi vízilabda Világkupa csoportmeccseinek első fordulójában a margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában.

A legutóbbi, 2002-es belgrádi Vk második és negyedik helyezettjének budapesti randevúja a várt, sőt a honi - és nemcsak szakmai - közvélemény által egyenesen elvárt magyar sikert hozta.

Biros Péter bő két perc elteltével kilőtte a bal felső sarkot, ez azonban a vendégeket riadóztatta, akik átvették a vezetést (1-2), és - a sorozatban elhibázott helyzetek után - csak szűk hat másodperccel a nyitónegyed vége előtt egyenlített Fodor Rajmund.

Kiss Gergely pattintott balkezes bombája nyomán "hazatért" az előny (3-2), de büntetőből újfent együtt volt a két együttes (3-3). Kásás Tamás 3 tizedmásodperccel (!) a félidős dudaszó előtt azonban pontosan lőtt, és megint a hazaiak vezettek. Más kérdés, hogy előtte rengeteg rontás jelezte: messze még a csúcsformától a magyar válogatott.

A harmadik nyolc perc viszont feledtette az addigi gyengélkedést: Biros labdát szerzett, majd ugyanő már az olasz kapu előtt lépett elő "akcióhőssé": védhetetlenül suhintott a hálóba. Az éppen Olaszországból hazatért Szívós Márton találata már megnyugtathatta Kemény Dénest és a legénysége sikeréért szorítókat egyaránt (6-3), majd Kásás lőtt parádés gólt (7-4).

A befejező negyed könnyedebb örömjátékká lényegült át, az ünnepléshez megfelelő muníciót szolgáltatott Szívós bal alsó sarkos lövése (8-4), majd Kiss Gergely léc alatt bevágódó bombája (9-5), s az újonc center, Kis Gábor remek pattintása is (10-5). A gólok sorát az olaszok zárták.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×