eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Adriano: mindannyian ugyanazt akarjuk

A brazil csapat egyik ellentmondásos egyénisége az olasz Internazionale sztárja, Adriano Leite Ribeiro. A csatárt idén például a Serie A-ban az "Év úriemberének" választották, mert a pályán belül és kívül is betartja a szabályokat. A játékost ugyanakkor a gyepen hozzáállása miatt a Bulldózer becenévvel illetik.

Mennyire várja a világbajnokság kezdetét?

Nagyon-nagyon izgatott vagyok. Ez lesz az első világbajnokságom, amivel egy álom válik valóra, de megpróbálok nem túl sokat gondolni rá.

Csúcsformában lesznek a brazil játékosok a vébé idejére?

Persze, mindenképpen. Mindannyian készen állunk és nagyon várjuk, hogy megkezdődjön a torna. Mindig van egy kis szorongás bennünk, hiszen hihetetlen nyomás nehezedik ránk a szurkolók részéről - de tulajdonképpen már megszoktuk. Nagyszerű formában vagyunk, nagyon jó a csapaton belüli hangulat és őszintén hisszük, hogy jól fogunk teljesíteni.

Brazília egyértelmű esélyes, de mely más együttesek lesznek erősek?

Az esélyesek ugyanazok, mint általában. Németország, természetesen, hiszen nagyon komoly világbajnoki múlttal rendelkeznek, és mert ők a házigazdák. Aztán ott van Argentína, Anglia és Olaszország. Szerintem Portugália is komoly esélyes, mert Scolari nagyszerű munkát végzett velük, ráadásul számomra Luis Figo még mindig nagyszerű játékos. Aztán ott van még Franciaország, és esetleg Hollandia. Úgy vélem, a tapasztalat a legfontosabb a világbajnokságon. Ugyanakkor azt hiszem, hogy Mexikó, Japán és az afrikai válogatottak is okozhatnak meglepetést.

A 2004-es Copa America után az "új Ronaldónak" nevezték. Hogyan élte meg?

Nem hiszem, hogy hasonló lenne a játékstílusunk, de ha az eredményeimmel képes lennék megközelíteni őt, akkor nagyszerű munkát végeztem. Már nem kizárólag a bal lábamat használom, hanem a jobbat és a fejemet is. És egyre jobb leszek.

Brazília rengeteg támadási variációval rendelkezik. Mi a véleménye: Ön és Ronaldo az ideális csatárpáros?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Mi ketten mindig jól megértjük egymást ott elöl. Ugyanakkor Robinhóval is jól játszottunk együtt. Aztán ott van a Ronaldo-Robinho kettős, ami szintén csodálatos páros. Azt se felejtsük el, hogy hárman is játszhatunk együtt, erre volt példa a Chile elleni selejtező. Nem számít, hogy ki játszik, hiszen mindannyian ugyanazt akarjuk: győzni és szépen játszani.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×