eur:
394.07
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elbukta a biztos győzelmet a Fradi

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Sopron vendégeként a labdarúgó NB I utolsó fordulójában. A zöld-fehérek sokáig vezettek, de a meccs vége előtt néhány perccel egy védelmi kihagyás után egyenlített a soproni gárda.

Első félidő

A zuhogó esőben az első negyedóra végén egy védelmi hiba után között vezetést szerzett a Ferencváros.

A 13. percben Lipcsei adott be jobbról, a labda a Lazic-Bagoly pároson megpattant, majd a lesgyanús helyzetben lévő Bajevszki kicselezte a kifutó Takács kapust, majd nyolc méterről az üres kapuba lőtt (0-1).

A félidő további részében a házigazdák elképzelés nélküli akcióit könnyen hárították a vendégek, sőt a félidő végén kétszer is a soproni kapus bravúrja kellett ahhoz, hogy ne növelje előnyét az FTC.

Második félidő

Szünet után, ugyan mezőnyfölényben játszott a Sopron, a Fradi játszott veszélyesebben.

Az 58. percben a gólszerző Bajevszki játszotta át a soproni tizenhatos jobb oldalánál Costisort, kapura tört, majd éles szögből, hat méterről lőtt, de Takács jól zárta a szöget.

A hajrában aztán váratlanul egy szép fejessel egyenlített a Sopron: a 87. percben Horváth ívelte középre a labdát és a berobbanó Bagoly nyolc méterről élesen a bal alsó sarokba fejelt (1-1).

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×