eur:
394.78
usd:
370.89
bux:
65150.27
2024. április 19. péntek Emma

Gyárfás: ne ott legyen a halastó, ahol kitört a vulkán

Elégedett a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére benyújtott magyar-horvát pályázat svájci prezentációjával a magyarországi szervezőbizottság elnöke. Gyárfás Tamás elmondta, hogy elsősorban az érzelmekre akartak hatni.

Érzésem szerint mi nyertük ezt a fordulót, az UEFA illetékesei a kiváló, gyönyörű, fantasztikus kifejezéseket használták a prezentáció után - nyilatkozta Gyárfás Tamás az InfoRádiónak.

Az Európa-bajnoki pályázat magyarországi szervezőbizottságának elnöke hozzátette: a konkurenciával szemben ők elsősorban az érzelmekre akartak hatni, és ez sikerült is.

Döntő lesz-e az olasz bunda?

Gyárfás Tamás szerint az olaszországi bundabotrány olyan értelemben segítheti a horvát-magyar pályázatot, hogy az olaszoknak hátrányt jelent. (A harmadik, versenyben maradt pályázat a közös lengyel-ukrán kandidálás.)

Ugyanakkor mi nagyon tudatosan tartottuk magunkat ahhoz, hogy a bemutató alatt egy szót sem szóltunk az olaszokról, mert az nem lett volna elegáns - hangsúlyozta a sportvezető.

Gyárfás Tamás elmondta: az olasz előadás kilencvenöt százaléka arról szólt, hogy ők tudják, milyen morális válságban van a labdarúgásuk, de bíznak a kilábalásban.

A szervezőbizottság elnöke szerint az olaszok tőkét akarnak kovácsolni a helyzetből, mondván: az UEFA segíthetne nekik a kilábalásban.

Ugyanakkor én úgy ítélem meg, hogy ha valahol kitör a vulkán, másnap ne ott legyen a halastó, és ne oda ültessünk fákat - jegyezte meg Gyárfás Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×