eur:
392.84
usd:
368.36
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

AZ UEFA lecserélte a "Barca-drukker" partjelzőt

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy a szerdai Barcelona-Arsenal labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőre kijelölt Ole Hermann Borgan partjelző nem vehet részt a fináléban, helyette honfitársa, Arild Szundet lesz az egyik asszisztens.

Az UEFA azért döntött a váltás mellett, mert a kijelölt partjelző a katalán együttes mezét viselte egy norvég napilap fotósai előtt, ráadásul a képek meg is jelentek az újságban.

"Meggondolatlan, buta dolog volt, megbántam, amit tettem" - mondta Borgan.

Hozzátette: amikor megkérték, hogy vegye fel a mezt, nem gondolt a következményekre.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×