eur:
395.39
usd:
372.04
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Megvédte címét a Honvéd

Ismét aranyérmes lett a Honvéd férfi vízilabdacsapata. Kovács István vezetőedző együttese a bajnoki döntő ötödik meccsén 8-6-ra győzött a Vasas ellen a Kőér utcai uszodában, és a párharcot 3:2 arányban megnyerte.

A Kőér utcai uszodában egy órával a meccs előtt gyakorlatilag már teltház volt, s ha lettek volna csillárok, azon is lógtak volna az emberek a szó minden értelmében forró katlannak tetsző színhelyen a kezdés pillanatában.

A szurkolók hangpárbaja közepette indult első negyedben Földi László legénysége igyekezett udvariatlan vendégnek bizonyulni, s az első három (!) gólt a piros-kékek is szerezték Steinmetz Ádám, Varga Dániel és Kuncz Tamás révén.

Alig egy perccel a játékrész vége előtt rezdült először a Vasas hálója: Biros Péter púpozta ki a labdával a bal felső sarkot (1-3).

Steinmetz Barnabás ugyancsak balsarkos lökete vezette be a második nyolc percet, a center Bárány Attila válaszul alkalmi átlövőként jeleskedett (2-4), majd a csapatkapitány, Benedek Tibor hozta még közelebb a hazaiakat, hogy a balkezes kiválóság passzából egyenlítsen Fodor Rajmund (4-4).

Alig valamivel később azonban már megint vendégelőnyt jelzett az eredményjelző, miután húzásból az ifjabbik Steinmetz remekelt (4-5). Két Honvéd-kapufa, illetve Vindisch Ferenc, majd Kiss Gergő elhibázott büntetője is kellett ahhoz, hogy a félidőre maradjon a minimális különbségű Vasas-vezetés.

A harmadik negyed közepéig az izgalmaknál csak a kihagyott helyzetek voltak nagyobbak, míg nem Bárány és Tóth Márton is betalált, ami már hazai vezetést jelentett (6-5) - először a mérkőzés folyamán.

A csetepaték nyomán több védő is elvérzett, Paján Viktor és Kuncz után a hazaiaknál Kovács Olivért is harmadszor állították ki, az emberfórral azonban mit sem tudott kezdeni az angyalföldi együttes.

Nyolc perce maradt a Vasasnak arra, hogy fordítson helyzetén, ehhez képest Benedek varázsolta pattintott bombával a labdát a Vasas-kapuba (7-5), ám az ő hibájából - feleslegesen szabálytalankodott - szépített Vindisch, amikor még szűk 3 és fél perc volt hátra.

Ki más, mint éppen Benedek volt az, aki visszatérte után bevette a jobb alsó sarkot (8-6). Világklasszis megoldás, egyszersmind bajnoki aranyat érő...

A diadal Kovács István személyes szakai sikere is, hiszen az Újpesttel nyert négy bajnoksággal és most a Honvéddal hatodszor elért elsőségével együttesen immár 10 magyar bajnoki címnél tart.

Az eddigi 100 hazai bajnokságot tekintve a legtöbbször - 26-szor - az Újpest, a rangsorban második Ferencváros 21 alkalommal győzött, míg a Vasas megrekedt a 13-as számnál. A hétszeres első BVSC mögé - holtversenyben a Szolnokkal - felzárkózott a Honvéd, amely 6 bajnoki címet vallhat a magáénak.

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×