eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az U17-es válogatott káprázatos sikere

Bejutott a luxemburgi Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe a 17 éven aluli játékosokból álló magyar labdarúgó-válogatott, miután a portugáliai selejtezőcsoport harmadik fordulójában 4-0-ra győzött a svéd együttes ellen.

A magyar csapat 7 ponttal (és 9-1-es gólkülönbséggel) végzett a portugál selejtezőcsoport élén, mivel a házigazdák az utolsó körben csak 1-1-es döntetlent játszottak Ukrajnával.

Both József szövetségi edző együttese a házigazda portugálokat, az ukránokat és a svédeket előzte meg és jutott a negyeddöntőbe.

Az U17-es magyar gárda vasárnap 1-1-es döntetlent játszott a házigazdákkal, kedden pedig szintén 4-0-ra legyőzte az ukránokat.

Both József, a magyar csapat szakvezetője a mérkőzés után az InfoRádiónak azt mondta: ezek a játékosok korosztályukban a világ élvonalába tartoznak, és ha profi feltételek mellett fejlődhetnek, akkor a 2012-es felnőtt Európa-bajnokságon is kiugró eredményt érhetnek el.

A két négyes csoport beosztását április 6-án sorsolják ki, az Európa-bajnokságot május 3. és 14. között rendezik Luxemburgban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×