eur:
394.67
usd:
365.34
bux:
0
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bajban a McLaren?

Az utóbbi időben szinte minden napra jut egy rossz hír a McLaren-rajongóknak. A wokingi Forma-1-es istálló néhány hete még az idény fő esélyesének számított, ehhez képest most maga a finn Kimi Räikkönen mondta, hogy aggódik a Mercedes V8-as motorja miatt.

Másfél hónappal a szezon kezdete előtt - úgy tűnik - szétesőben van a Forma-1-es McLaren-istálló. Adrian Newey technikai igazgató távozása után egyre többen fontolgatják, hogy elhagyják a wokingi gárdát. A Red Bull csütörtökön jelentette be, hogy a McLaren aerodinamikai részlegének vezetője, Peter Prodromou is náluk folytatja. Az energiaitalos csapatnak erre még várnia kell, a McLaren közleménye szerint a szakember folytatja a munkát, és még a 2007-es idény előkészítésében is részt vesz az angol-német gárdánál.

Az istálló a héten kezdte el tesztelni az MP4-21-es kódjelű autóját, de az első napon a V8-as motor hamar felmondta a szolgálatot, a spanyol Pedro de la Rosa csak 19 kört tehetett meg. A héten a kolumbiai Juan Pablo Montoya és a finn Kimi Räikkönen is kipróbálhatta az új versenygépet, és mindkét pilóta elégedetten nyilatkozott - legalábbis a McLaren hiavatlos honlapján.

Montoya az autó hibáiról (még?) nem beszélt, azt viszont az egyik szaklapnak elárulta, hogy nem vár Ron Dennis csapatfőnök ajánlatára, ha más versenygépes istállótól lehetőséget kap, akkor mihamarabb aláírja szerződését 2007-re. Dennis ugyanis már a spanyol Fernando Alonso 2007-től életbe lépő szerződésének bejelentése előtt közölte a kolumbiaival, hogy valószínűleg nem számít rá a mostani szezon után.

Räikkönen hivatalosan szintén jónak minősítette a csapat új autóját, és hangsúlyozta, hogy jól munkát végeztek a fejlesztéskor. Az Autosport magazinnak ugyanakkor azt mondta, hogy aggódik a Mercedes-motor miatt. A stuttgartiak V8-asáról Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója néhány napja azt mondta, hogy jól állnak a fejlesztésével, előrébb tartanak, mint tervezték. Korábban megemlítette, hogy örült volna, ha az új konstrukció hamarabb elkészül.

Räikkönen most úgy fogalmazott, hogy a Mercedes nem áll a helyzet magaslatán, és a motornak sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak. Arról nem beszélt, hogy a V8-as megbízhatósága vagy a teljesítménye miatt fáj a feje, de abban azért biztos, hogy a szezon kezdetére javulnak még.

Emlékezetes, hogy az előző szezonban Räikkönen autójában négy versenyhétvégén is motort kellett cserélni, a beavatkozásokért járó büntetések pedig nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy nem tudta a lassabb, de megbízhatóbb Renault-t kormányzó Alonsót utolérni. Többen ironikusan úgy fogalmaztak, hogy a díjkiosztón maga Norbert Haug is átadhatta volna a világbajnoki trófeát a spanyolnak.

A Kínai Nagydíj óta a finn klasszis csütörtökön vezethetett először Forma-1-es autót, de az eredménynek nem örülhetett, hiszen a barcelonai gyakorláson csak a 12. lett a 14 tesztelő közül.

A mostani állapot némileg hasonlít a McLaren 2004-es helyzetéhez, amikor az előszezon állandó problémái után pocsék eredményekkel rukkolt ki a wokingi csapat. A különbség annyi, hogy azóta elkészült az istálló hipermodern technológiai központja, tehát most elvileg nem kell megosztani pénzt, nyugodtan felkészülhetettek volna Ron Dennisék a 2006-os évre.

A tavalyi gyenge Ferrari-teszteredmények láttán sokan feltételezték, hogy a maranellóiak csak szórakoznak az előidényben, de már az első futamokon kiderült, hogy a problémák valósak. Nem lenne meglepetés, ha az évek óta egyébként is sok furcsaság közepette szereplő McLaren-Mercedesnél a gondok még súlyosabbak lennének.

Eközben az elmúlt napokban ismét egyre többet hallani arról, hogy a csapat 40 százalékát birkoló Mercedes fel akarja vásárolni Ron Dennis és az arab olajsejk Mansour Ojjeh 30-30 százalékos tulajdonrészét is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×