eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Megadta magát a Mercedes-motor

Nem múlt el technikai probléma nélkül a McLaren-Mercedes új autójának első tesztnapja. Amíg a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug PR-nyilatkozataival halmozza el a sajtót, addig a V8-as motor összesen 19 kört bírt ki Barcelonában.

Felemás napot zárt a McLaren-Mercedes Barcelonában. A wokingi Forma-1-es csapat pályára küldhette új konstrukcióját, és a spanyol Pedro de la Rosával túl is jutott a rendszerbeállításon, ám az MP4-21-esben 19 kör után megadta magát a Mercedes-motor. A tesztpilóta egyébként elégedetten nyilatkozott a versenygépről, hasznos napnak nevezte a hétfőit.

A McLaren-vezetők szerint a hibával együtt sincs semmi probléma, csak az olajnyomással volt gond, különben is csak kedden akarták bevetni az új versenygépet.

Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója korábban hosszan fejtegette, hogy milyen sokat vár ettől az évtől. Haug arról is beszélt, hogy mennyire alaposan fejlesztették ki és tesztelték már eddig is a V8-as motort. Az erőforrás eddig mintegy 6500 km-t teljesített a pályán, és körülbelül kétszer ennyit a próbapadokon.

Az elmúlt hetekben a csapat vezető mérnökei is azt szajkózták, hogy nagyon ügyelnek az autó megbízhatóságára. Bár elhamarkodott lenne rögtön az első nap után következtetéseket levonni, úgy tűnik, hogy a sportigazgató által emlegetett sok munka mégsem hozta meg a várt eredményt.

Ha a hétfői tesztnaphoz hasonló eset történik a nagydíjhétvégéken, akkor ki kell cserélni a motort, és a pilóta 10 rajthellyel hátrébbról vagy az utolsó rajtkockából kezdheti meg a futamot. A finn Kimi Räikkönennel négyszer fordult elő hasonló eset az elmúlt szezonban, egyszer pedig fel kellett adnia a versenyt motorhiba miatt.

A szakértők nagy része egyetért abban, hogy az egyébként bivalyerős Mercedes-motor megbízhatatlansága is hozzájárult ahhoz, hogy a McLaren és Räikkönen is elbukta a világbajnoki címért folytatott küzdelmet a Renault-val és a spanyol Fernando Alonsóval szemben.

Kedden és szerdán a kolumbiai Juan Pablo Montoya, csütörtökön és pénteken pedig Kimi Räikkönen próbálhatja ki az új autót. A finn csak akkor, ha Montoya addig nem töri össze az egyetlen rendelkezésre álló MP4-21-est. A McLaren a második karosszériájával valószínűleg csak február második hetére készül el, a hivatalos bemutatóra pedig február közepéig várni kell.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×