eur:
394.99
usd:
371.56
bux:
66428.44
2024. április 16. kedd Csongor

Paragrafus magazin

Az InfoRádió jogi magazinműsora: minden, ami jog.

Adás: csütörtök, 20.00

Heti témáink voltak:

  • Újabb akadály hárul el az újraindult fegyverkezési verseny elől: Oroszországot követve hamarosan az összes NATO-tagország felmondja azt a történelmi jelentségű szerződést, amely annak idején lezárta a hidegháborút.ű
  • Megvizsgálta a Velencei Bizottság a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatalt.
  • A Fővárosi Közgyűlés meghallgatta és egyhangúlag elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2023-as tevékenységéről szóló beszámolót, amely szerint a fővárosban történt bűncselekmények száma tavaly az előző évihez képest csaknem 2 százalékkal nőtt.
  • A gyerekek akár már önállóan is bejelenthetik a Biztonsagosinternet.hu oldalon, ha online bántalmazás érte őket.
Meghallgatom

Heti témáink voltak:

  • Újabb 180 nappal meghosszabbítaná a háborús veszélyhelyzetet a kormány, és ehhez az Országgyűlés felhatalmazását kéri.
  • Benyújtotta az Országgyűlésnek első, a 2023-as évről szóló beszámolóját az Integritás Hatóság.
  • Az Európai Parlament elfogadta a mesterséges intelligencia szabályzásáról szóló uniós rendeletet, amelynek a célja a többi között az MI biztonságos működésének elősegítése és az egyének alapvető jogainak védelme.
Meghallgatom

Heti témáink voltak:

  • Márciustól online is bármikor képviselhetik ügyfeleiket a védők a bírósági tárgyalásokon, a nyomozók pedig akár előzetes bírói engedély nélkül is zár alá vehetnek vagyontárgyakat egy vizsgálat során.
  • A nemzetközi jog egyelőre még csak tapogatózik a világűr ásványkincseinek kereskedelmi célú kiaknázása ügyében, de az már látszik, hogy többpólusú űruralom van kirajzolódóban. Erről is beszélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos dékánhelyettese, a Világűrjog és Politika Kutatóintézet vezetője az InfoRádióban.
  • A magyar rendőrség felkészült az elektronikus csalások visszafejtésére és felderítésére - mondta Magyarország kiber-koordinátora.
  • A NAV-nak nincs joga felülvizsgálni a jegyzői határozatokat, csupán széles feladatkörének köszönhetően végrehajtja azokat - mondta az adóhatóság elnöke.
Meghallgatom

Heti témáink voltak:

  • Aláírta Sulyok Tamás újonnan hivatalba lépett köztársasági elnök a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló parlamenti döntést.
  • Együttdöntési rendszer épült ki az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács között.
  • Március elején érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok a gépjárműadó fizetésére kötelezetteknek vagy képviselőjüknek.
Meghallgatom

Heti témáink voltak:

  • Az Országgyűlés titkos szavazáson megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnöknek.
  • Sulyok Tamás megválasztott államfő hétfői parlamenti beszédében minden fontos kérdésre reagált, amire egy köztársasági elnöknek reagálnia kell mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
  • Az államfő megtestesíti a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, amellett, hogy a magyar állam képviselete is kiemelt hatásköre - fogalmazott az InfoRádiónak nyilatkozó alkotmányjogász.
Meghallgatom

Heti témáink voltak:

  • A digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet változást hoz a magyarországi vállalkozók és online platformok működésében is. Néhány napja már a 2022 novemberében hatályba lépett szabályozás összes rendelkezését kötelezően alkalmazniuk kell az érintetteknek.
  • A lakások ára korántsem mutat meg mindent az otthonszerzés költségei közül. Ezért azt ajánlják az ingatlanszakértők azt, hogy mindenki állítson össze egy költségvetést, és így készüljön a lakásvásárlásra. Az illetékfizetési kötelezettségben például több változás is életbe lépett 2024 januárjától.
  • Többszintes, államilag szabályozott fenntarthatósági jelölőrendszer kialakítását javasolja a Gazdasági Versenyhivatal annak érdekében, hogy egyértelműek legyenek az úgynevezett "zöld" termékmegjelölések.
  • A Kúrián mutatták be Zinner Tibor új könyvét, a "Gyorstalpaló, elvtársaknak - A bírói és ügyészi akadémia, 19491954" című kötetet.
Meghallgatom

Heti témáink voltak:

  • A Központi Nyomozó Főügyészség 54 ember ellen 25 jogi személy érintettségével emelt vádat bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Budapest Környéki Törvényszéken.
  • Januártól az egészségügyben is életbe lépett az új uniós kiberbiztonsági irányelv.
  • Február 17-étől válik alkalmazandóvá az Európai Unió 2022-ben elfogadott rendelete a digitális szolgáltatásokról.
  • Emberöléssel és ingatlancsalással vádolnak egy 21 gyanúsítottból álló elkövetői csoportot.
Meghallgatom

Heti témáink:

  • Partnerségi kapcsolat kialakítására törekszik a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökével az Országos Bírói Tanács újonnan megválasztott elnöke. Szabó Péter egy budapesti sajtótájékoztatón fontos ügynek nevezte a bírák és az igazságügyi alkalmazottak fizetésének rendezését is.
  • Február 17-én lépett életbe az EU tagországaiban a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály, amely elszámoltathatóvá teszi a digitális vállalkozásokat a platformjaikon közzétett tartalmakért.
  • Magyarországon az egészséges ivóvíz megfelelő mennyiségben és minőségben biztosított, ugyanakkor az elöregedett csövek és a műszaki-technikai problémák miatt keletkező szennyeződések aránya emelkedik, ráadásul rengeteg víz folyik el a rendszerből - egyebek mellett ez lett az Eredménye az Állami Számvevőszék ellenőrzésének, aminek során 2017 és 2022 között vizsgálta a hazai ivóvíz-gazdálkodás fenntarthatóságát.
Meghallgatom

Heti témáink:

  • A bűnmegelőzés és a figyelemfelhívás áll a középpontjában a győri Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság együttműködésében létrejött új, Jogtudatosan című podcastnek.
  • A banki adatok védelmére és az elmúlt időszakban megszaporodó csalásokra hívja fel a figyelmet honlapján, közösségi oldalain, valamint applikációján és webes felületén az Erste Bank.
  • A bérleti szerződés a főbérlő és az albérlő között létrejövő - jogilag kötelező érvényű - megállapodás, amely meghatározza és lefekteti az ingatlan bérbeadásának feltételeit. A bérleti szerződés otthon is elkészíthető, azonban ehelyett érdemes szakemberhez fordulni, így például közjegyzők is készíthetnek ilyen típusú szerződéseket.
Meghallgatom

Heti témáink:

  • A győri Széchenyi István Egyetem hiánypótló képzést, Modern technológiák és kiberbiztonság joga mesterszakot indít magyar és angol nyelven szeptembertől.
  • Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Grébics pihenőhelynél egy kamionról burkolatra hullott vasdarabok miatt torlódott a forgalom;a közlekedési szakjogász szerint az eset kapcsán közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény gyanúja is felmerül.
  • Csomagokat és utasokat szállított az a román férfi, akinek autójában kábítószert és több tízliternyi alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei Hegyeshalomnál.
Meghallgatom

Heti témáink voltak:

- A Budai Központi Kerületi Bíróság egy felfegyverkezve elkövetett garázdasággal és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi lakóingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét rendelte el négy hónapra.

- Beterjesztette a kormány az Országgyűlésnek a tavaszi jogalkotási programját.

- Az év elején többen is lebuktak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei által végzett közúti ellenőrzéseken.

Meghallgatom

Heti témáink voltak:

- A tavalyi kísérleti fázis után idén hivatalosan is elindítja tudatos internet-használatra nevelő programját a Gazdasági Versenyhivatal, amely kiemelt figyelmet fordít a gyermekek, a családok, a betegek és az idősek védelmére.

- A fogyasztóvédelmi törvény január 1-jén hatályba lépett módosításai jelentősen átalakítják az alternatív vitarendezési funkciót ellátó békéltető testületek szervezeti és működési kereteit.

- Az orvos-beteg kapcsolatban elkövetett vesztegetés, valamint vesztegetés elfogadása miatt tavaly 19 ügyben kezdeményeztek nyomozást.

Meghallgatom

Heti témáink voltak:

- A tavalyi kísérleti fázis után idén hivatalosan is elindítja tudatos internet-használatra nevelő programját a Gazdasági Versenyhivatal, amely kiemelt figyelmet fordít a gyermekek, a családok, a betegek és az idősek védelmére.

- A fogyasztóvédelmi törvény január 1-jén hatályba lépett módosításai jelentősen átalakítják az alternatív vitarendezési funkciót ellátó békéltető testületek szervezeti és működési kereteit.

- Az orvos-beteg kapcsolatban elkövetett vesztegetés, valamint vesztegetés elfogadása miatt tavaly 19 ügyben kezdeményeztek nyomozást.

Meghallgatom

Heti témáink voltak:

- Január elsejétől megszűnik a bírósági eljárási illeték illetékbélyeggel történő megfizetésének lehetősége.

- Érdemes az ajándékozás során közjegyző közreműködését kérni, különösen akkor, ha az ajándékozót valamilyen feltevés vagy elvárás vezérli az ajándékozásban, aminek későbbi meghiúsulása esetén akár az ajándék visszakövetelésének is helye lehet.

- Ha az árvíz kárt tesz az ingatlanunkban, érdemes azt fotókkal dokumentálni, kártérítés pedig az időben, a káresemény előtt legalább 2 héttel megkötött biztosítás esetén jár.

Meghallgatom

Heti témáink voltak:

-Újra lecserélte ügyvédjét Portik Tamás, a védő pedig három hónapos felkészülési időt kért, így január végére halasztotta a tárgyalást a Fővárosi Törvényszék a Fenyő gyilkosság ügyében. Ítélet a tervezett november közepe helyett leghamarabb februárban várható.

- December elején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal budapesti nyomozói ismét hamis mosó- és tisztítószergyártókat lepleztek le.

Meghallgatom

Heti témáink voltak:

-Melyek az ügyészség büntetőjogi és közérdekvédelmi feladatai és lehetőségei az állatvédelem területén? Hogyan és miért lehet valakit eltiltani az állattartástól, mi az eltiltás célja? Prevenció és edukáció vagy megtorló szankciók, mi a célravezetőbb? Az állatvédelem ügyészségi lehetőségeiről Fuchs Mónika, a Zalai Vármegyei Főügyészség csoportvezető ügyésze nyilatkozott.

-Mit tanítana egy ma induló jogi szakkollégiumban Stumpf István egyetemi tanár, a Bibó Szakkollégium és a Századvég Alapítvány alapító igazgatója, korábbi kancelláriaminiszter, egykori alkotmánybíró?

- Számos szabálytalanságot tárt fel 2022-ben az Állami Számvevőszék az állam, az önkormányzatok, a pártok és a gazdasági szervezetek működésében.

Meghallgatom

Heti témáink voltak:

- Egyre több területen elterjedt a mesterséges intelligencia alkalmazása. Különösen érdekes kérdéseket vet fel a mesterséges intelligencia használata a jog területén. Havas-Sághy Gábor ügyvéd szerint az MI-ről elsősorban mint döntést segítő rendszerről beszélhetünk.

-Munkajogaink címmel bárki számára online elérhető zsebkönyvet jelentetett meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Meghallgatom

Heti témáinak voltak:

- A halálos betegséggel küzdő alkotmányjogász, (Karsai Dániel) azért indított pert az Európai Bíróságon, hogy saját döntéséből, méltósággal fejezhesse be az életét. A magyar törvények jelenleg tiltják az eutanáziát. A perben már meghallgatták a szakértőket és tárgyalást tartottak. Döntés januárban várható. Az InfoRádiónak nyilatkozó orvos-jogász szerint a jogvita fókuszában a beteg oldalán felmerülő szempontok figyelembe vétele áll.

- A Magyarországon levő hagyatékok egy részét külföldön található vagyonelemek alkotják. A külföldön levő vagyontárgyak birtokba vételét az Európai Öröklési Rendelet szabályozza, amely egy nemzetközi szintű jogi rendelkezés. Ez a rendelet sem alkalmazható azonban minden esetben.

- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy kórházi főorvos és asszisztensének letartóztatását indítványozza, akik a megalapozott gyanú szerint pénzt fogadtak el a betegektől az egyébként ingyenes állami egészségügyi szolgáltatásért.

Meghallgatom

Heti témáink voltak:

- Az Egyesült Államok és az Európai Unió sportirányítási modelljeit vetette össze Jodi Balsam, a Brooklyn Law School Clinical Law professzora és Kecsmár Krisztián, az Európai Unió Bíróságának bírája a Mathias Corvinus Collegium Budapest Lectures előadássorozatának legutóbbi eseményén. A többi között szóba került a professzionális ligák funkciói és korlátai, valamint a modernkori sportkapcsolatok szabályozási és alkotmányos kihívásai.

- A Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Versenyjogi Egyesülettel közösen együttműködésben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutatóközpontjával hatodik alkalommal rendezte meg a Magyar Versenyjogi Fórumot.

- Magyarország elfogadja az európai közösség alapvető szabályait, de nem mond le arról a jogáról, hogy számon kérje azokat az intézményeken is mondta egy európai unióról szóló konferencián Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter

Meghallgatom

Heti témáink voltak:

- Magyarországon kétféleképpen lehet örökölni: végintézkedés alapján, az örökhagyó végakarata szerint, ha ilyen nincs, akkor a törvényes öröklés rendje szerint - mondta az InfoRádiónak Juhász Ivett közjegyző.

- Adatminőségről és adatcseréről szóló megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Szellemi Tulajdon Világszervezete Genfben.

- Az elmúlt egy-két évben egyre több kibercsalással összefüggő eset kerül a Pénzügyi Békéltető Testület elé, ezekben az ügyekben azonban nehezebb a felek között egyezséget kötni, mert sokszor a csalások áldozatai is közreműködtek abban, hogy megtörténjelenek ezek a visszaélések.

Meghallgatom
×
×
×