eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Kárpáti György: a Testről és lélekről a legjobb 2-3 között van

Kárpáti György: a Testről és lélekről a legjobb 2-3 között van

A minőség diadala – így összegezte a csekély forgalmazói kampánnyal megtámogatott Testről és lélekről sikerét Kárpáti György. A filmkritikus megjegyezte: a svéd film a legnagyobb favorit, de Enyedi Ildikó alkotása jó esélyekkel indul.

Kárpáti György filmkritikust meglepte, hogy a Testről és lélekről című film is bekerült az Oscar-díjra esélyes öt jelölt közé az idegen nyelvű alkotások kategóriájában, mivel a  Netflix, ami megvette az észak-amerikai forgalmazási jogokat, nem csinált kampányt Enyedi filmjéhez. Márpedig kampány nélkül nehéz érvényesülni. Örömteli, hogy az derült ki, hogy a jó film célt tudott érni - mondta Kárpáti György.

Hozzátette, az izraeli Foxtrot és a német Sötétben című film kimaradása is meglepetésnek számított, mivel több filmes fesztiválon már bizonyítottak, és a mögöttük lévő országoknak is nagyobb a lobbierejük, mint ami Magyarországról elmondható. Ezek fényében a magyar film bekerülése még nagyobb siker, a minőség diadala.

Kárpáti szerint azáltal, hogy három egymást követő évben is lett magyar Oscar-jelölés, és arra is van is esély, hogy most meglegyen a harmadik magyar Oscar-díj, azzal

„a legnagyobb filmgyártó nemzetek mellé kerülhet” a hazai filmipar. 

A filmkritikus szerint a svéd Négyzet című film a legnagyobb favorit (Cannes-ban Aranypálmát nyert és tarolt az európai filmdíjátadón), de ott van még az orosz Szeretet nélkül című film is, ami Cannes-ban zsűridíjat nyert és nagyon erősen politikai töltetű alkotás. Szólni kell továbbá a chilei filmről, mert az Egy fantasztikus asszony a témájánál és a gyártó nemzetnél fogva a kezdetektől nagyon erős volt, továbbá versenybe került a libanoni Inzultus című film is.

A kritikus szerint az idei filmek között a Testről és lélekről alapvetően vidám filmnek számít, és ez lehet az egyik legnagyobb előnye. Ahogy tavaly a Mindenki nyert, úgy a sok negatív film és társadalmi attitűd mellett jó választás lehet az első helyre a magyar alkotás.

Időben elhúzódik a szavazás

Kárpáti György elmondta, hogy nagyon sok idő van még a filmért lobbizni. A szavazás most kezdődik és időben nagyon el fog húzódni, mivel az Oscar-gála március negyedikén lesz. Ha valaki komolyan szeretne most Oscar-díjat, akkor komolyan oda kell tennie magát - mondta a filmkritikus, aki szerint minden erőforrást meg kell ahhoz mozgatni, hogy a magyar filmnek hírverést csináljanak.

Jelentőségteljes továbbá, hogy női rendezőről van szó.

„Ebben a mozgalmi hangulatban (metoo -kampány) Enyedi Ildikó személye nagyon fontos lehet,

látszik, hogy Kelet-Európa erős, hiszen orosz jelölt is van” – mondta a szakértő.  Hozzátette: ha a színvonalat nézik, akkor a 2-3 legjobb között van a magyar film, tehát az esélyesek aktivitására lesz szükség, a nap 24 órájában kampányolni kell.

Az Oscar-díjra jelölt filmek teljes listáját itt nézheti meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×