eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Bessenyei-díjat kapott Balázs Péter

Bessenyei-díjat kapott Balázs Péter

Balázs Péter színész-rendező kapta idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az elismerést B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye és Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester adták át a hódmezővásárhelyi születésű, kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban rendezett gálaműsoron vasárnap.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A város díszpolgáráról elnevezett elismerést minden esztendőben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy személy vagy csoport részére adományozható. Az elismerés az oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett nettó másfél millió forint pénzjutalommal is jár.

Bessenyei-díjat kapott Balázs Péter

Balázs Péter 1943-ban született Budapesten. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályában. Már főiskolás korában szerepelt színházban és filmeken, többek között sokszor statisztált olyan darabokban a Nemzeti Színházban, melyekben Bessenyei Ferenc is játszott.

A főiskola elvégzése után a veszprémi Petőfi Színházban kapott szerződést. Itt fedezte fel őt Várkonyi Zoltán igazgató-főrendező, aki a Vígszínház társulatába szerződtette, amelynek 25 éven át volt tagja. 1989-ben kezdett el rendezni. 2007-től a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. 1982-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2012-ben "nagy népszerűségnek örvendő, groteszk bájjal és fanyar humorral megformált emlékezetes alakításaiért, mesefilm-figurákat legendássá tevő szinkronizálásáért, igényes rendezői munkássága, közösséget kovácsoló színházteremtő-vezető tevékenysége elismeréseként" Kossuth-díjat kapott.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×