eur:
393.52
usd:
364.47
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Olyan rablós - mondta a filmről A Viszkis főszereplője

Olyan rablós - mondta a filmről A Viszkis főszereplője

November 22-én debütál a mozikban Antal Nimród új filmje. Szalay Bence főszereplő beszélt a részletekről.

A történetet a később Viszkis rablóként hírhedtté vált Ambrus Attila esete ihlette. Az akciójelenetekben bővelkedő mozi főszereplője Szalay Bence - aki másodéves színművészetis hallgató - azt mondja:

félt, mert nagy lehetőséget kapott kezdőként, de reméli, élni tudott vele.

A példaképeivel szerepelt benne.

A színész elmondása szerint a karaktere azért is izgalmas, mert árnyalt, vagyis nem lehet egyértelműen kijelenteni róla, hogy jó, vagy rossz, nem lehet bekategorizálni a figurát.

Hozzátette: sok akciójelenet van a filmben,

 bevállalt mindent, amit lehetett.

Példaként a Gyorskocsi utcai szökést bemutató egyes jeleneteket említette, amelyekben ő maga szerepel, de az autós üldözések  komolyabb kaszkadőr munkának számítanak, így azokban nem vehetett részt.

Szalay Bence kiemelte azt is: ahogy Antal Nimród Kontroll című alkotásában, úgy ebben a moziban is összetett a történet, több szálon fut, van benne akció, drámai és vígjátéki elemek, szerelmi rész. Véleménye szerint nagyon jó hangulata van a filmnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×