eur:
394.23
usd:
370.14
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Izgalmasnak ígérkezik a magyar dráma napja

Izgalmasnak ígérkezik a magyar dráma napja

Ma van a magyar dráma napja. Magyar szerzők műveivel, nyílt próbával és díjátadóval is várják a közönséget a színházak országszerte és a határon túl is.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék.

A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is számos színház készül ünnepi programmal. A Nemzeti Színház Katona József Bánk bán című művét mutatja be. Vidnyánszky Attila a darabot ezúttal kamaraszínházi produkcióként rendezte meg. Az intézmény vezetője az InfoRádiónak nyilatkozva rámutatott, hogy a Bánk bán egy őszinte emberi történet, egy szerelmi háromszög és közben mégis a magyar kultúra egyik legfontosabb, legmélyebb drámája.

"Igazi Shakespear-i mű. Ez az egyetlen, amelyik meg tudta azt csinálni, hogy a legnagyobb gondolatok mentén fogalmaz, ezért mindig érdekes, viszont annyira emberiek az indíttatások – féltékenység, hatalomvágy, irigység, ahogy egy shakespeari műben is –, hogy ez nem didaktikus, hanem emberi sorsokon keresztül bomlik ki az országot, a nemzetet szétfeszítő nagy konfliktus. Kelet-nyugat találkozása a frontterep, két kultúra feszül egymásnak, igazságok feszülnek egymásnak, ez van az egész a legmélyén".

A darabban Udvaros Dorottya alakítja Gertrudist. A színművész azt mondta: rövid, tömör megszólalásai keveset mutatnak az asszony vívódásaiból, éppen ezért, ő a próbafolyamat alatt végig belső monológokat írt, amivel megmutathatja a királyné küzdelmeit, az érzései és a rárótt feladatok összeegyeztetésének nehézségeit.

"Az egész próbafolyamat számomra azzal telt el, hogy megkeressem azokat a pici, nüansznyi lehetőségeket, amik az írott anyag mellett, mögött, alatt megmutathatják azt, hogy ez nem egy gonosz nő, aki elnyomja a magyarokat" - mondta Udvaros Dorottya.

Az Átriumban Molnár Ferenc művével emlékeznek meg a magyar dráma napjáról: "Egy, kettő, három" című egyfelvonásos vígjátékát - Alföldi Róbert főszereplésével - kétszer is előadják ma. A József Attila Színház Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, a János vitéznek a nyilvános főpróbáját tartja meg. A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az "Akikre nem volt méltó e világ" című pályázat győztes alkotásából, a Menekülőkből olvasnak fel egy részletet délután a társulat tagjai, Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban Fűszálszobám címmel Bereményi Géza dalszövegeit hallhatja Dégi János előadásában közönség.

A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Zalán Tibor, Visky András és Lengyel Anna veheti át.

Ma adják át a Színikritikusok Díját is, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak 15 kategóriában. Az arra érdemes alkotót életműdíjjal jutalmazzák: az elismerést idén Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg veheti át. Az ünnepélyes díjátadót - Göttinger Pál rendezésében és a Momentán Társulat fellépésével – este 8-kor tartják a Budapest Bábszínházban.

Szintén este adják át a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda, és amelyet idén Háy János "A halottember" című műve nyert el. Továbbá átadják a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet szintén a Dramaturg Céh tagsága ítél oda minden második évben egy-egy kollégának. Az elismerést idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×