eur:
392.34
usd:
367.17
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Szeptember elején derül ki, melyik magyar film indul az Oscar-díjért

Szeptember elején derül ki, melyik magyar film indul az Oscar-díjért

Szeptemberben dönt a szakmai bizottság arról, hogy melyik magyar filmet nevezi a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára. Idén mintegy 20 alkotás közül választ majd a testület.

Minden ország egy filmet nevezhet az Oscar-díj idegennyelvű film kategóriájában azok közül, amelyeket tavaly október elseje és idén szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. Idén húsz film közül választ majd a magyar Oscar-nevezésről döntő testület, amelyben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos – mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál producer vesz részt idén.

„Minden évben az Oscar-bizottság végignézi az összes filmet, ami szóba jöhet és értékeli a nemzetközi ismertségük, sikerük, hazai nézettségszámuk alapján. Most már talán van elképzelésünk arról, hogy mi az, ami működhet az amerikai filmakadémia tagjai számára – mondta Havas Ágnes.

A megadott időszakban bemutatott filmek között van: Sopsits Árpád A martfűi rém című mozija, Vranik Roland Az állampolgár című filmje mellett az Arany Medve-díjas Testről és lélekről, a nézőszám-rekordot döntő Kincsem, Török Ferenc 1945-je, a Brazilok és Mundruczó Kornél új filmje: A Jupiter holdja. Havas Ágnes hozzátette: szeptember elején szavaznak a nevezett alkotásról.

„Az Oscar-bizottság tagjai akkor adják le a szavazatukat, és akkor jelentjük be, melyik magyar filmet küldi Magyarország nevezett filmként az Oscarért versenybe.”

Az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői január elején választják ki azt az öt játékfilmet aminek esélye van elnyerni az Oscart. A jelöltek listáját január 23-án hozzák nyilvánosságra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×