eur:
394.36
usd:
365.19
bux:
65555
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Jazzkoncertek a Budavári Könyvünnepen

Jazzkoncertek a Budavári Könyvünnepen

Idén tizenötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepét a Budavári Önkormányzat. A szeptemberi rendezvény díszvendége Tokaj és Vizsoly lesz. A kiadók seregszemléjén nem csak dedikálásokkal és író-olvasó találkozókkal, hanem koncertekkel és jazz zenével is várják az érdeklődőket.

Tavaly arra kérték a Könyv Ünnepe ideje alatt a Szentháromság téren sétáló külföldieket, hogy mondják el Babits Mihály Nyár című versét – természetesen magyarul.

Idén más különlegességekkel készülnek a Budavári Könyvünnepre. Ezúttal a reformáció 500. évfordulója áll a középpontban, a rendezvény díszvendége Vizsoly és – a nyelvújításkor kiemelten fontos térség – Tokaj lesz.

A Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt közös rendezvényén 29 könyvkiadó és 7 kulturális intézmény – köztük a Kiscelli Múzeum, a Hagyományok Háza és a Zenetudományi Intézet – mutatkozik be.

Az író-olvasó találkozók és dedikálások mellett idén is lesznek koncertek a szeptember elsején induló háromnapos rendezvényen – mondta Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere.

„Idén a 20. születésnapját ünneplő Misztrál együttes lesz a szombat esti vendégünk.

Pénteken és vasárnap pedig két olyan jazzformációt köszönthetünk majd a színpadon, akikkel már találkozhattunk a Budai Várban a Beethoven Budán programsorozat keretében. A Sárik Péter trió most a nagy sikerű jazzkívánságműsor című programjával jön ide. Juhász Gábor és zenésztársai pedig itt is elő fogják adni azt a jazz-szvittet, amit Beethoven tavaszi szonátájából készített, és ami az idei Beethoven fesztiválon hangzott el először” - ismertette a polgármester.

Jazzkoncertek a Budavári Könyvünnepen

Délelőttönként a gyereket várják a Szentháromság térre. Fellép – többek között – Bognár Szilvia, Gryllus Dániel, a Görömbő Kompánia, a Maszk Bábszínház és a regensburgi Spatzen-Quartett. Az Állami Népi Együttes pedig mindhárom nap táncházzal várja a közönséget.

Aki ezer forint felett vásárol, az idén is kap egy karszalagot, amellyel az összes programot ingyenesen látogathatja.

Bakó Annamária, a Litea Könyvesbolt vezetője hangsúlyozta: a megváltozott olvasási szokások miatt is különösen fontos, hogy egy-egy ilyen ünnepen előtérbe kerüljenek a papír alapú könyvek.

„Elsősorban olyan kiadókat szerettünk volna vendégül látni, akik markáns kiadói műhelymunkát folytatnak”

- mondta Bakó Annamária.

A könyvünneppel egy időben több kiállítás is nyílik a budai galériákban, meg lehet majd csodálni a bécsi kapu téri evangélikus templom nemrég épült orgonáját, és szeptember elsején megnyílik a Jókai Annáról elnevezett művészeti szalon az Iskola utcában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×