eur:
393.75
usd:
365.31
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

RepTár Piknik lesz szombaton Szolnokon

Repülőgépek árnyékában piknikezhetnek az érdeklődők szombaton, a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum első önálló rendezvényén. A színes programok mellett a RepTár együttműködési megállapodást köt a krakkói székhelyű Lengyel Repülési Múzeummal és lelepleznek egy MiG-29-es vadászrepülőt.

Kovács Ákos, a RepTár Szolnok Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az első nemzetközi együttműködési megállapodást köti a RepTár a lengyelekkel.

Az 1963-ban nyílt lengyel társintézménnyel kötött szerződésnek köszönhetően a RepTár bekapcsolódhat a nemzetközi vérkeringésbe: a két intézmény egyebek mellett közös európai uniós pályázatokon vesz részt, együtt jelennek meg a nemzetközi szakkiállításokon, együttműködnek kutatási-tudományos területen és ajánlják egymást honlapjukon.

Az együttműködési megállapodás aláírásán jelen lesz a kijevi repülőmúzeum igazgatója is, akivel szintén együttműködési megállapodást készítenek majd elő.

Kovács Ákos kiemelte: öt nagy leleplezéssel is készülnek, szombattól lehet megtekinteni a múzeum legújabb kiállítási tárgyait, köztük az egykori szovjet légierő által 1986-ban rendszerbe állított 'Nagyvas' MiG-29-es sugárhajtású vadászrepülőgépet, amely elsősorban elfogó feladatokra, de földi célpontok támadására is alkalmas volt. Új látnivaló még a Mi-24D harci helikopter, a MIL Mi-4 helikopter, az F-104G Starfighter sugárhajtású vadászrepülőgép és a CF-104G Starfighter.

A pikniken lézeres raptorharcot vívhatnak a látogatók a Pákozdi Katonai Emlékpark foglalkozásán, bekapcsolódhatnak a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület kutyás bemutatójába és a magasba lendül egy hét méter átmérőjű kooperációs ernyő is. Fizikai kísérleteket tart Zsíros László Róbert, a Szertár című tudományos portál vezetője, egyebek közt bemutatja a házi készítésű, napenergiával működő hőlégballonját is a közönségnek. Ezen kívül drónbemutató, mászófal és "helikoptertúra" is várja a látogatókat, a Darumadárra szállva akár több tízméteres magasságba lehet emelkedni. A Vagon Színpadon bábelőadást láthatnak az érdeklődők, a RepTár fölött pedig helikopterek húznak el.

A rendezvényre a belépő egységesen ezer forint, 6 éven aluli gyerekeknek ingyenes.

A piknikre reggel 9 órától este 18 óráig várja látogatóit a múzeum, amelyet később újra megnyitnak a 20 órakor kezdődő Quimby koncertre.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×