eur:
393.81
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Már megnézhetjük a Cannes-ban debütált magyar filmet

Már megnézhetjük a Cannes-ban debütált magyar filmet

Egy Cannes-ban debütált magyar koprodukció, egy leánybúcsús vígjáték és Bruce Willis új filmje is a héten debütál a mozikban.

Már megnézhetjük a Cannes-ban debütált magyar filmet

A héten kerül a mozikba az Out – magyarul Kihűlés címen futó film. Kristóf György részben magyar koprodukcióban készült alkotása Cannes-ban debütált. A főszereplője egy szlovákiai magyar férfi, aki új munka reményében nekiindul Északnak.

„Eddig szürke, de nagyon kényelmes életet élt, de a szállás elvesztésével ráébred arra, hogy lehet másképp is élni, és kezébe veszi a sorsát. Az összes többi főszereplő is ebbe a koncepcióba van beépítve” - mesélte a rendező.

Az abszurd humorú road moovie főszerepét Terhes Sándor játssza, az operatőr Pohárnok Gergely, a forgatókönyvet pedig – a rendező mellett – Horváth Eszter és Papp Gábor jegyzik.

Már megnézhetjük a Cannes-ban debütált magyar filmet

A Bruce Willis-rajongóknak pedig itt a Volt egyszer egy Venice című amerikai akcióvígjáték.

A kritikák szerint valóban csak eltökélt rajongóknak érdemes jegyet váltaniuk a kutyája visszaszerzéséért mindenre képes magánnyomozó történetére.

A héten kerül a magyar mozikba a sokáig csak a Másnaposok női verziójaként emlegetett Csajok hajnalig című amerikai vígjáték, ami inkább a '98-as Ronda ügy remake-jének tűnik, noha ott a gyilkosságba torkolló Las Vegas-i legénybúcsú lényegesen komorabb mozit eredményezett.


Már megnézhetjük a Cannes-ban debütált magyar filmet

A Csajok hajnalig – már az előzetes alapján is – az amerikai tinivígjátékok humorát idézi – töménytelen alkohollal, összeporszívozott heroinnal és egy chippendale fiú eltüntetendő holttestével. A menyasszonyt Scarlett Johansson játssza, és egy rövid szerepben felbukkan a filmben Demi Moore is.


A héten debütál a magyar mozikban a Határidős esküvő című izraeli romantikus vígjáték, amelyben egy 32 éves, vallásos, esküvőjére készülő lány a vőlegény visszalépése után is eltökéli magát a frigy mellett, és reméli, hogy lesz, aki örök hűséget esküszik neki.

Már megnézhetjük a Cannes-ban debütált magyar filmet

A nyári szünet kezdetére időzítették a Verdák 3. magyar premierjét. A Disney-Pixar új mozijában ismét a száguldás álla a középpontban: Villám McQueen egy baleset után próbál visszatérni az élvonalba.

A kritikák szerint ez az epizód lényeges jobban sikerült a második kémfilmes vonalnál, noha az eredetit ez sem közelíti meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×