eur:
394.04
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Vidnyánszky Attila: "a mesterek fesztiválja lesz az idei MITEM"

Tizenegy országból érkeznek előadások a IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra. A fesztivál idén április 12-től 30-ig tart, és kiváló nemzetközi rendezők előadásai érkeznek a Nemzeti Színházba.

A negyedik Madách Nemzetközi Színházi Találkozót idén április 12. és 30. között tartják. A fesztivál gazdája a Nemzeti Színház, amelynek főigazgatója szerint a MITEM-nek sikerült felkerülnie a világ fesztiváltérképre. Vidnyánszky Attila megjegyezte: az idei kínálat is tovább erősíti majd a fesztivál elismertségét.

„A rendezők listáját tekintve – Krystian Lupa, Eugenio Barba, Alexander Morfov, Rimas Tuminas, Eimuntas Nekrošius - magamban a mesterek fesztiváljának neveztem el az eseményt, mert ők díszei a világ bármely találkozójának.”

Összesen tizenegy ország 24 előadása lesz látható a találkozón a Nemzeti Színház különböző színpadain, Silviu Purcarete Faust-ja pedig a készülő Eiffel Csarnokban kap majd helyet, mivel nem fért el a Nemzetiben.

A Vidnyászky Attila által említett "nagy nevek" mellett határon túli magyar színházak, és egzotikus vendégek, például egy tatár színház is érkezik a fesztiválra. Lesznek kísérőprogramok is: a Purcarete-előadás díszletét tervező Helmuth Stühmer terveiből nyílik kiállítás a csarnokban és a zikkuratban, valamint szerveznek mesterkurzusokat és szakmai beszélgetéseket is.

Vidnyánszky Attila hozzátette: sokat jelent, hogy évekre előre látják a fesztiválhoz rendelt állami támogatást, így könnyebb előre szervezni. Megjegyezte: már félig összeállít a jövő évi MITEM programja is.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a fesztivál állami támogatását egy 2017-ig szóló szerződés rögzíti, de már előkészítették a folytatásról szóló megállapodást.

„A kormányelőterjesztés már elkészült. Bízunk abban, hogy újabb három esztendőre az idei 200 millió forintos állami támogatást hosszabb távra is biztosítani tudjuk.”

Hoppál Péter megjegyezte: a színházi műhelyek száma tíz év alatt megduplázódott, a színházlátogatók száma pedig az elmúlt öt évben 4,5 millióról 6,7 millióra nőtt.

A színházi találkozó részletes műsoráról ide kattintva tájékozódhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×