eur:
393.82
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Előbb zárt be a MOM mozi

Csütörtökön bezárt a mozi a MOM Parkban - tudtuk meg az üzemeltető Cinema City marketing és PR-igazgatójától. A MOM Park korábban azt közölte: január 23-áig zavartalanul működik majd a mozi, ám a cég szerint a kipakoláshoz több idő kell. A bevásárlóközpont tervei szerint az üzemeltetést - a felújítás után - egy másik nemzetközi cég veszi majd át.

„Január 12-től már nem üzemel a Cinema City által a MOM Parkban található mozi”

- mondta Buda Andrea. A Cinema City marketing és PR igazgatója elmondta, a hírt a cég a honlapján és a Facebook-oldalán jelezte, ahol már a műsor sem érhető el.

„Azért döntöttünk így, mert a kipakolás megszervezéséhez és elindításához időre van szükség” - közölte Buda Andrea.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×