eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Svédországban koncertezik majd az irodalmi Nobel-díjas

Április elején három koncertet is ad Svédországban Bob Dylan, a 2016-os irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, ami lehetőséget ad az amerikai énekesnek arra, hogy előadást tartson a Svéd Akadémián - ez az előfeltétele annak, hogy megkapja a 8 millió svéd koronával (negyedmillió forint) járó elismerést.

A Live Nation csoport hétfőn bejelentette, hogy Dylan, aki személyesen nem vette át Nobel-díját a szombati stockholmi ünnepségen, két koncertet fog adni a svéd fővárosban április 1-2-án és egyet a dél-svédországi Lundban április 9-én. A zenész honlapja szerint Dylan összesen 11 koncertet ad Észak-Európában, a svéd fellépések mellett egyet Írországban, Dublinban, egyet Belgiumban, hatot pedig Nagy-Britanniában április 1-je és május 11. között.

A Nobel-díj előírásai szerint ha nem veszi át díját december 10-én Stockholmban, a kitüntetettnek hat hónapon belül kell megtartania előadását a méltatásában megjelölt témában, nem feltétlenül a svéd fővárosban.

Sara Danius, a Svéd Akadémia főtitkára közölte, hogy a részleteket még egyeztetni fogják, de arra számít, hogy valamit valamilyen formában megszervezhetnek Dylannel.

November 18-i közleményében a Svéd Akadémia arról írt, hogy egy esetleges koncert a svéd fővárosban "tökéletes lehetőséget" nyújt azt előadás megtartására.

Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy amikor Doris Lessingnek 2007-ben odaítélték az irodalmi Nobel-díjat, a brit író megírta előadását és elküldte svéd kiadójának, aki felolvasta azt a stockholmi ceremónián.

Bob Dylan, aki az első zenész az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeinek sorában, a zsűri indoklása szerint új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.

Stockholmban szombaton adta át XVI. Károly Gusztáv svéd király az idei orvosi, fizikai, kémiai, valamint közgazdasági Nobel-díjakat. Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan előre jelezte, hogy más elfoglaltságai miatt nem lesz ott. Helyette zenésztársa, Patti Smith amerikai punkikon vett részt az eseményen, elénekelve Dylan A Hard Rain's A-Gonna Fall című híres dalát.

Dylan egyben köszönetet mondott a Svéd Akadémiának az irodalmi Nobel-díjért és elnézést kért, amiért nem személyesen vette át a kitüntetést. Beszédét az Egyesült Államok svédországi nagykövete olvasta fel a díjátadót követő banketten. "Sajnálom, hogy nem lehetek jelen személyesen, de lélekben ott vagyok" - üzente Bob Dylan, hozzátéve, megtisztelőnek tartja, hogy ilyen rangos díjban részesül, és bekerül az irodalom óriásai közé.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×