eur:
395.51
usd:
366.65
bux:
65519.84
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nagy dobásra készül az ABBA

A legkorszerűbb digitális technológiával és virtuális valósággal dolgozó nagyszabású projekttel jelentkezik 2018-ban az ABBA.

A legendás svéd popegyüttes egykori tagjai szerdán jelentették be az "úttörőként" aposztrofált vállalkozást, amelynek részleteiről azonban csak 2017-ben fognak beszélni - írta a The Guardian című brit lap internetes oldala.

Annyit azonban elárultak, hogy a Universal Music Group zeneipari vállalattal és a Spice Girls egykori menedzserével, az American Idol című népszerű tehetségkutatót is jegyző Simon Fullerrel fognak együtt dolgozni.

Mint fogalmaztak, a legkorszerűbb digitális technológiával és virtuális valósággal dolgozó projekt lehetővé teszi egy új nemzedék számára, hogy olyan formában lássa, hallja és élje át az ABBA-élményt, amelyről korábban még csak nem is álmodtak a rajongók.

A Benny Andersson, Agnetha Fältskog, Anni-Frid Lyngstad és Björn Ulvaeus alkotta együttes 1972-ben alakult meg Stockholmban. A csapat 1982-ben oszlott fel, azóta nem is volt hivatalos közös fellépésük.

Idén januárban, ritka alkalmak egyikeként mind a négyen részt vettek Ulvaeus Mamma Mia! című musical inspirálta stockholmi éttermének megnyitóján, amelyen visszautasították azokat a javaslatokat, hogy újra fel kellene lépniük együtt. Júniusban aztán mégis színpadra léptek együtt egy zártkörű stockholmi rendezvényen.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×