eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Gigászi pénzt adhatnak Monet búzakazaljáért

Piacra kerül Claude Monet francia impresszionista festő nagy becsben álló Kazlak-sorozatának egy ritka, még magánkézben lévő darabja, az egyetlen búzakazalt ábrázoló festményért akár 45 millió dollárt (12,5 milliárd forint) is megadhatnak a november 16-i New York-i árverésen - jelentette be a Christie's aukciósház.

A 25 darabból álló sorozatot Monet normandiai, Givernyben lévő lakóháza elé kilépve festette 1890-91 telén. Az 5-6 méter magas kazlak ekkoriban a normandiai táj mindennapos tartozékai voltak. A learatott búzát tárolták szénával fedett kúpalakú boglyákban a cséplésig. E kazlakat Monet nagyon alkalmasnak találta arra, hogy rajtuk tanulmányozza a fény játékát a különböző év- és napszakokban, változatos időjárási körülmények között.

Monet ekkor már elismert festő volt, de a Kazlak-sorozata mégis váratlanul nagy sikert aratott. 1891 májusában a 25 elkészült képből 15-öt bemutatott egy kiállításon, és napokon belül mindegyik elkelt. Ez a pénzügyi siker tette lehetővé a festőnek, hogy megvásárolja addig bérelt otthonát, és hozzálásson híres kertje építéséhez, amely később egy még nevezetesebb festménysorozat, a Tavirózsák témája lett.

A Kazlak nagy többsége a világ olyan nagy múzeumban található, mint a párizsi Musée d'Orsay, a New York-i Metropolitan Museum vagy a chicagói Art Institute, csak kevés példány maradt magántulajdonban. A novemberben árverésre kerülő festményt 1891-ben vásárolta egy Knoedler nevű műkereskedő, aki magával vitte az Egyesült Államokba.

A képet az árverés előtt a Christie's hongkongi, londoni, majd végül New York-i galériájában teszik közszemlére. Az aukciósház reméli, hogy az impresszionisták iránti rajongás miatt jó áron tudja eladni a festményt.

Claude Monet eddigi aukciós rekordját leghíresebb festménysorozata, a Tavirózsák (más néven: Vízililiomok) egy 2008 júniusában Londonban 80,1 millió dollárért elárverezett darabja tartja.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×