eur:
394.24
usd:
369.86
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A lovagkort idézik meg Győrben

Szent László, a lovagkirály tiszteletére hatodik alkalommal idézik meg a lovagkort Győrben június 24. és 26. között - tájékoztatott a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója.

Serfőzőné Tóth Andrea elmondta, hogy a program ezúttal is világi és szakrális elemekkel épül fel, emlékezve a győri Bazilikában őrzött Szent László hermára. A fesztivál koncepciója, hogy bemutassa a középkort, valamint a király alakját, aki a magyar történelemben összekapcsolódik a lovagság, a vitézség és a becsületesség fogalmával.

A rendezvény június 24-én a lovagok hagyományos toborzó felvonulásával indul a belvárosban, amelyen mintegy háromszázan vesznek részt.

Az Aranyparton szombaton délelőtt a lovagkort idéző kézműves vásár, lovagi táborok, gyalogos és lovas tornák, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások várják a gyermekeket, akik a lovagi hétpróbát is kiállhatják.

Déltől a Szelindek zenekar ad koncertet, majd harcászati, egyebek mellett vívó, íjász- és lovasíjász bemutatókat tartanak. Este kilenc órától a Rodeo Team csapat lovas-tüzes, később a Csókakői Hunok csapata tűzzsonglőr bemutatót tart.

Vasárnap délelőtt a Maszk Bábszínház a Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj című műsorukat adja elő, majd Aranyszőrű bárány címmel Pék Dudás Zsuzsi és csapata mutat be interaktív mesejátékot. Délután solymászati, lovas és harci bemutatókat tartanak, majd lovagi tornán és játékokon vehetnek részt a látogatók. A programot este a Szelindek zenekar koncertje zárja.

A Nagyboldogasszony-székesegyházban vasárnap 18 órától szentmisét tartanak, majd kihelyezik Szent László hermáját. Este hét órától egyházzenei áhítatot tart a bazilika Palestrina-kórusa és a budapesti Ars Renata énekegyüttes. Másnap este hat órától szentmisét és körmenetet tartanak, majd a Győri Filharmonikus Zenekar ad hangversenyt Bach műveiből Rácz Márton vezényletével.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×