eur:
393.94
usd:
369.22
bux:
65720.4
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Két magyar film versenyez Karlovy Varyban

Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál címmel készült filmje a Kristály Glóbuszért indul, míg Till Attila Tiszta szívvel című mozija az East of the West versenyprogramot nyitja meg július 2-án a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Immáron 51. alkalommal rendezik meg július 1. és 9. között Európa egyik legnépszerűbb és Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválját a cseh fürdővárosban, Karlovy Varyban, ahol mintegy 150 filmalkotás szerepel az idei programban.

Az első és második filmeket felvonultató East of the West versenyszekciót július 2-án Till Attila Tiszta szívvel című alkotása nyitja meg a rendező, Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám főszereplők, valamint Stalter Judit producer jelenlétében. Till Attila akcióvígjátéka két fiatal mozgássérültről szól, akik közeli barátságot kötnek egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába állnak.

A Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotást április végén mutatták be a hazai mozik, azóta több mint 22 ezren nézték meg - áll a közleményben, amely kitér arra is: a Tiszta szívvelt a nemzetközi közönség Karlovy Varyban láthatja először.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×