eur:
394.3
usd:
369.52
bux:
65275.15
2024. április 19. péntek Emma

20 éve halt meg Krzysztof Kieslowski

Krzysztof Kieslowski lengyel filmrendező, a Három szín trilógia alkotója húsz éve, 1996. március 13-án halt meg. Művészi hitvallása az volt, hogy "a moziban nem szabad hazudni", mert a néző különösen érzékeny a hazugságra.

1941. június 27-én született Varsóban építészmérnök apa és irodai alkalmazott anya fiaként. Gyermekkora hányatottan telt, tüdőbeteg apja szanatóriumi kezelése miatt sokat költöztek. A varsói színházi szakközépiskolát elvégezve színházi öltöztetőként dolgozott, s csak harmadszorra sikerült bejutnia a híres lódzi filmművészeti főiskolára, ahonnan Roman Polanski és Andrzej Wajda karrierje is elindult. Pályáját dokumentumfilmekkel kezdte, műveiben kendőzetlenül ábrázolta a kommunista Lengyelország erkölcsi és politikai válságát.

Első televíziós játékfilmjét 1973-ban (A kőműves), első színes, egész estés tévéfilmjét (Életrajz) két évvel később forgatta. Első játékfilmje, a Sebhely az 1970-es gdanski eseményeket, a munkások és a politikai vezetés konfliktusát idézte. Nemzetközileg ismertté Amatőr című, egy szabadidejében a valóságot kutató amatőr filmesről szóló játékfilmje tette, amelyért 1979-ben megkapta a moszkvai filmfesztivál nagydíját és a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (Fipresci) díját.

Véletlen című filmjét 1981-ben kezdte forgatni, de a szükségállapot bevezetése miatt csak 1984-ben tudta befejezni. Alkotása a "morális nyugtalanság" terméke, a társadalmi helyzetből adódó erkölcsi problémákkal foglalkozik, egyben filozófiai szemléletváltozását is mutatja: alapgondolata szerint a véletlen befolyásolhatja az ember életének alakulását, de a lényeg az embertől önmagától függ. Mivel a Szolidaritás létrejötte idején a lengyel filmszövetség alelnöke volt, rendezői munkája csaknem ellehetetlenült. 1984-ben még elkészíthette Befejezés nélkül című filmjét, amely a halál utáni élet kérdését boncolta, majd a kényszerű hallgatás évei következtek, ez idő alatt Berlinben, Helsinkiben és Svájcban oktatott.

Forgatókönyvíró-társa, Krzysztof Piesiewicz adta számára az ötletet, hogy a lengyel valóságba helyezve foglalkozzon a bibliai Tízparancsolattal. A szeretet, a halál és az abszolútum egyetemes kérdéseit feszegető tévésorozat két részéből mozifilmet is készített Rövidfilm a szerelemről és Rövidfilm a gyilkolásról címmel. Utóbbi - amely egy taxisofőr meggyilkolásáról és a tettes kivégzéséről szól, s nem tesz különbséget a bűntett és a megtorlás között - a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri díját és a Fipresci-díjat, és 1988-ban a legjobb európai filmért járó Félix-díjat is átvehette érte.

A rendszerváltás után francia koprodukcióban készült a Veronika kettős élete, amely különös történetet dolgoz fel: a két Veronika egy napon születik, külső megjelenésre azonosak, életútjuk is sokban hasonlít, de a lengyel Weronika meghal abban a szívbetegségben, amelyet a francia Veronique túlél. A film üzenete, hogy nem vagyunk egyedül, óvatosan és környezetünkre figyelve kell élnünk, mert minden tettünk következményekkel jár. Az alkotást Cannes-ban 1991-ben Fipresci-díjjal ismerték el.

A kilencvenes években forgatta Három szín című trilógiáját. A francia trikolór színeire rímelő három filmben a szabadság - egyenlőség - testvériség eszme nyomát kutatva egyre mélyebbre merült az emberi lélek útvesztőiben. A Kék, amelynek főszereplője a zeneszerző férjét és ötéves kislányát egy autóbalesetben elvesztő asszony, 1993-ban megkapta a velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. A Fehér, amelyben egy varsói fodrász a válás után visszaszerzi francia exfeleségét, a Berlinalén a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díjat nyerte el 1994-ben. A legnagyobb sikert a befejező rész, a Piros aratta, amely egy nyugdíjas, az emberiségből kiábrándult bíró és egy huszonéves manöken születő barátságát meséli el. E művéért 1994-ben Kieslowskit rendezőként és forgatókönyvíróként és az operatőr Piotr Sobocinskit is Oscar-díjra jelölték. (Sobocinski legutóbb Mészáros Mártával dolgozott a rendezőnő új filmje, az Aurora Borealis - Északi fény forgatásán.)

A trilógia után bejelentette visszavonulását, mondván: "Ez a legjobb módszer arra, hogy ne essek le a magasból." Azt is hozzátette, hogy egyetlen filmjét sem sikerült úgy megrendeznie, ahogy szerette volna. Utolsó éveit Lengyelországban töltötte, s nekilátott új trilógiája, a Mennyország, Tisztítótűz, Pokol forgatókönyvének megírásához. Csak a vázlatok készültek el, amikor 1996. március 13-án szívroham következtében elhunyt. Kollégája, a szintén világhírű rendező Krzysztof Zanussi úgy jellemezte: a rendkívüli őszinteség, a rendkívüli bátorság és a rendkívüli függetlenség megtestesítője volt.

A lengyel és az egyetemes filmművészet egyik legkülönlegesebb alkotójának nevével nemzetközi forgatókönyvdíjat alapítottak. Halála után több forgatókönyvét vitték filmre, A gyilkosok a mennyországba mennek című dráma forgatókönyvéért 2002-ben posztumusz jelölték Európai Filmdíjra. Danis Tanovic bosnyák rendező, aki a Senkiföldjéért 2002-ben a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat nyerte el, a Pokol vázlatát használta fel 2005-ben forgatott, azonos című filmjéhez.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×