eur:
393.72
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nemes Jeles László: ez a film a reményről szól

"Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film" - fogalmazott Nemes Jeles László, amikor a Saul fia című filmjéért átvette az Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában. A díjátadót magyar idő szerint hétfőn hajnalban tartották Los Angelesben.

A holokausztdráma az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, 34 évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve nyert.

A díjat átvéve Nemes Jeles László a több mint háromezer fős közönség előtt köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. "Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film" - fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Facebook oldalán reagált az Oscar-díj hírére. "A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük" - olvasható a bejegyzésben, amelyben a kormányfő gratulációja angolul is olvasható.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos óriási sikernek nevezte, hogy magyar alkotás a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László rendezése "a bemutatója óta eltelt kilenc hónapban elképesztő világhírre tett szert" - fogalmazott a filmügyi kormánybiztos, hozzátéve, hogy az Oscar-díjra nemcsak az alkotók és a magyar filmes szakma, hanem az egész ország büszke lehet.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője Los Angelesből bejelentkezve az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában felidézte, hogy senki más nem akarta támogatni a Saul fiát, egyedül a filmalap ismerte fel a film különlegességét.

Sipos Gábor, a Saul fia egyik producere arról beszélt az MTI-nek, hogy hatalmas örömmel fogadták az alkotók az Oscar-díjat. "Elmondhatatlan érzés volt, továbbra sem találjuk a szavakat. Az elmúlt egy év minden érzelme benne volt abban a pillanatban, amikor kinyílt a boríték" - idézte fel a producer.

Rajna Gábor, a film másik producere az M1-en úgy fogalmazott: meg vannak hatódva "Valóban egy álomban vagyunk, amiből még nem ébredtünk fel, talán majd holnap reggel. Nagy kő esett le a szívünkről, nagyon boldogok vagyunk" - mondta.

A Saul fia, amelyet hollywoodi szakírók a legfontosabb holokausztfilmek közé soroltak, több tucatnyi díjat, köztük a Golden Globe-ot is elnyerte az idei díjszezonban, az alkotás a Laokoon Filmgroup gyártásában készült.

A legjobb filmnek járó Oscart a Spotlight - Egy nyomozás részletei kapta, a legtöbb díjat, hatot a Mad Max - A harag útja című sci-fi gyűjtötte be, George Miller filmje azonban csak a kevésbé fontos kategóriákban - jelmez, látványterv, smink és frizura, hangvágás, hangkeverés, vizuális effektusok - nyert.

Három díjat nyert A visszatérő című túlélődráma: Alejandro González Inárritu lett a legjobb rendező, Leonardo DiCaprio a legjobb férfi főszereplő, Emmanuel Lubezki pedig a legjobb operatőr. A legjobb női főszereplő díját Brie Larsson amerikai színésznő kapta A szoba című drámában nyújtott megrázó alakításáért. A legjobb női mellékszereplő a svéd Alicia Vikander (A dán lány), a legjobb férfi mellékszereplő pedig az elsősorban színpadi szerepeiről ismert Mark Rylance brit színész (Kémek hídja) lett.

A legjobb dokumentumfilm díját az Amy Winehouse énekesnőről szóló, Amy című alkotásnak ítélték oda, míg a rövid dokumentumfilm kategóriában az A Girl in the River: The Price of Forgiveness (Lány a folyóban - A megbocsátás ára) című alkotás nyert. A legjobb rövidfilm Oscarját a Stutterer (Dadogós) című produkció, Benjamin Cleary és Serena Armitage alkotása kapta. A legjobb egészestés animációs film a Pixar stúdió kasszasikere, az Agymanók, a legjobb rövid animáció pedig a chilei Bear Story lett.

Meghatottan vette át a díjat Ennio Morricone az Aljas nyolcas című filmhez szerzett zenéjéért. A 87 éves olasz komponistát korábban ötször jelölték, de eddig nem nyert a legjobb filmzene kategóriában. 2007-ben életműdíjjal tüntették ki.

A legjobb filmdal Oscar-díját a Spectre - A Fantom visszatér főcímzenéje, a Writing's On the Wall nyerte el, amelynek dalszövegét és zenéjét Jimmy Naples és Sam Smith jegyezte.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×