eur:
394.87
usd:
371.56
bux:
66242.39
2024. április 16. kedd Csongor

Az Oscar új lökést adhat a Saul fiának a mozikban

Már több mint 170 ezren látták a Saul fiát a magyar mozikban, ez az elmúlt öt év legnézettebb magyar filmje - mondta a magyar forgalmazó, a Mozinet Kft. ügyvezetője. Az Oscar-díj után most újra nagyobb nézőszám-emelkedéssel számolnak.

"Jelenleg 176 ezer néző látta Magyarországon a filmet. Az elmúlt 5 évben nem volt olyan film, amelyet többen nézték volna meg" - mondta Böszörményi Gábor, a Mozinet Kft. ügyvezetője az InfoRádiónak.

Hozzátette: a film folyamatosan műsoron van, körülbelül 40 mozi vetíti most is. Azt remélik, hogy az Oscar-díj miatt felveszik a műsorukra azok a mozik is, amelyeken nincs most műsoron, és esetleg egy-két olyan helyre is eljut, ahol még nem vetítették, bár ilyen mozi nagyon kevés lehet, hiszen több mint száz moziban láthatták eddig a nézők.

"Biztosan sokan megnézik még, lesznek olyanok is, akik újra látni szeretnék majd. Most rengeteget foglalkoznak a filmmel, az Oscar nagy lökést ad a filmről való információáramlásnak a médiában, és talán új nézőkhöz is eljuttathatja a filmet" - fogalmazott a Mozinet Kft. ügyvezetője.

Az InfoRádiónak arra a kérdésére, hogy a multiplexekben vagy a művészmozikban nézik meg az emberek inkább a filmet, azt válaszolta, hogy vegyesen, mindkét típusú moziban sokan megnézték már a filmet.

"A legutóbbi statisztikák szerint tavaly az art-mozikban a legnépszerűbb film a Saul fia volt, pedig az art-mozikban is vetítenek úgymond kommersz filmeket. Vannak olyan városok, ahol egyszerre vetítik a multiplexek és a művészmozik is, és mindkét helyen megtalálja a közönség" - mondta Böszörményi Gábor az InfoRádiónak.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Nagy esésben az OTP

Nagy esésben az OTP

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthatunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult. A hangulatot esetlegesen befolyásoló adatok érkeznek majd a nap folyamán, az Egyesült Államokból lakáspiaci adatok és ipari statisztikák érkeznek, de a fontkitettséggel bírók számára érdekes lehet a brit munkaerőpiaci adat is. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×