eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Pályázat a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjára

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a pályázatot azzal a céllal hirdetik meg, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba - önálló alkotó- vagy kutatómunkával - a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával.

Pályázni március 20-ig, irodalmi művel - vers vagy próza -, történelmi esszével, tanulmánnyal, interjúval, rövidfilmmel, illetve egyéb szabadon választott műfajban elkészített pályamunkával lehet.

Az eredményhirdetést és díjátadást a Rákóczi Szövetség központi emlékünnepségén április 12-én, az Országgyűlés felsőházi termében tartják.

A magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.

A szövetség közleményében felidézi, hogy 1947. április 12-én indult az első transzport Magyarország felé. Az idei emléknapnak különös aktualitást ad, hogy 70 éve, 1946. február 27-én írták alá a diszkriminatív kisebbségpolitikai eszközökkel kikényszerített csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×