eur:
395.06
usd:
366.08
bux:
65206.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

UNESCO-listára kerülhet a cirkuszművészet

A Fővárosi Nagycirkuszban tanácskoztak a magyar utazó cirkuszok vezetői, akik többek között arról egyeztettek, hogy a cirkuszművészet hogyan kerülhetne fel a szellemi kulturális örökségek UNESCO-listájára.

Ha a cirkuszművészet mint hagyományőrzés felkerülhetne a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe, akkor ezzel Magyarország - Hollandia után - a második lenne a világon, ahol azt szellemi örökségként ismerik el.

Ezt követően a két ország már együtt kezdeményezhetné az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) illetékes bizottságánál a művészeti ág felvételét a nemzetközi listára - mondta az MTI-nek a tanácskozást szervező Fekete Péter, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, a MACIVA ügyvezető igazgatója, a Fővárosi Nagycirkusz vezetője.

A miniszteri biztos hozzátette, hogy az utazó társulatok a Fővárosi Nagycirkusz vezetésével együtt fogják kezdeményezni a felvételt, és közösen készítik majd el az ehhez szükséges beadványokat, dokumentumokat is. Ezeknek tartalmazniuk kell többek közt a művészeti ág és a különböző dinasztiák történeti áttekintését, a közösség tapasztalatait és hagyományőrző szándékait, terveit.

A tanácskozáson szó esett még a katasztrófavédelemmel való együttműködés kialakításáról, amelynek keretében katasztrófavédelmi és tűzoltósági szakértők tájékoztatót tartanak majd az utazó cirkuszoknak a hatályos jogszabályokról, de baleset-, tűz- és katasztrófavédelmi kérdésekben is támogatást nyújtanak.

A tanácskozáson mindezek mellett a cirkuszok kulturális közfoglalkoztatási rendszerbe való bekapcsolása is téma volt. "Egy hálózatot kívánunk építeni, amelynek Budapest mellett a vidék is fontos része. A művészeti ág újrapozícionálásában szeretnénk az utazó cirkuszok segítségét kérni, ehhez - ha szükséges - a közmunkaprogram segítségével munkatársakat is tudunk biztosítani" - fejtette ki Fekete Péter.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×