eur:
393.78
usd:
365.35
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Újranyomtatják a Mein Kampf kritikai kiadását

Az óriási kereslet miatt újranyomtatják Adolf Hitler Mein Kampf című politikai kiáltványának kritikai megjegyzésekkel ellátott kiadását, amely pillanatok alatt elkelt január 8-i megjelenése után.

"A kötet, ugyanúgy, mint bármelyik könyv, kapható lesz, de a nem mindennapi körülmények miatt várakozási időre kell számítani" - mondta a kétkötetes, mintegy kétezer oldalas, magyarázatokkal ellátott művet kiadó müncheni Kortárs Történelmi Intézet szóvivője.

Mivel már a kötet piacra kerülése előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a kezdeti négyezer példány nem elégíti ki az igényeket, máris elkezdték utánnyomni a Christian Hartmann történész vezetésével készített lábjegyzetekkel ellátott könyvet. A kötetre mintegy 15 ezer előzetes megrendelés érkezett.

Sajtóértesülések szerint az 59 euróba (18 651 forint) kerülő könyv egy példányát már tízezer euróért árulják az Amazon németországi honlapján.

Az először 1925-ben megjelent könyv szerzői jogait a náci Németország bukása után a szövetségesek átadták Bajorországnak, amely eddig nem engedélyezte a könyv újranyomását. Január elsején azonban lejártak a szerzői jogok, és a Kortárs Történelmi Intézet úgy döntött, hogy kiadja a jegyzetekkel ellátott változatot, amelyen számos történész dolgozott három éven át.

Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching korábban elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás "eloszlatja a könyvet övező mítoszt".

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×