eur:
394.13
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A Zűrös Banda felkerült a világzenei toplistára

A Zűrös Banda első lemeze (Fonó) felkerült a nemzetközi világzenei toplistára. A supergroupnak is tekinthető csapat debütáló albuma a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, novemberi listáján a 17. helyet foglalja el.

Idén nyáron jelent meg a Fonó Budai Zeneház gondozásában a Zűrös Banda első lemeze, amely a Cseh Tamás Program támogatásával készült. Az együttes a magyar világzenei színtér jól ismert zenekarainak tagjaiból verbuválódott. Az alapításban leginkább az játszott szerepet, hogy mindannyian rajonganak a modern balkáni zenéért - közölte a Fonó az MTI-vel.

Básits Branka a szerb, makedón és bolgár népzenét játszó Pravo énekesnője és az egyik legtehetségesebb hazai női előadó. Varga Kornél gitáros, a Fianna és a Fabula Rasa zenekarból ismert, ahogy Kertész Ákos dobos is, aki a Fabula Rasa mellett egyben számos hazai és külföldi dzsessz projekt közreműködője. Boros Attila basszusgitáros a hazai világzene alapzenekarában, a Makámban is játszik, Bede Péter szaxofonos szintén több folk-, világzenei és dzsessz produkcióban muzsikál, köztük a Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Bandben vagy a Fanfara Complexában. Lang János hegedűs az ír zenét játszó Fiannának volt az alapítója és jelenleg is számos szigetországi zenekarban dolgozik.

A két éve alakult Zűrös Banda zenéjében a különböző kelet-európai és balkáni zenei hagyományok - román, magyar, macedón, cigány, szerb - mellett a dzsessz és a modern tánczenék kapaszkodnak össze. Ebből a különböző kultúrákat és zenei stílusokat magába foglaló elegyből alakul ki a Zűrös Bandát jellemző egyéni zenei arculat. Koncertjeiket erő, lendület és energia jellemzi.

A világ legrangosabb világzenei listáját 24 ország 50 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap elején. A rádiós szakemberek - egymástól függetlenül - választják ki az európai kiadók által a közelmúltban publikált több száz album közül azokat, amelyek szerintük az adott hónap legjobb lemezei. Ebben a hónapban más magyar album nem került be a legjobbak közé.

Az elmúlt években sikerrel szerepel ezen a listán Lajkó Félix Mező című lemeze (Fonó), a Karaván Família albuma (Fonó), a Buda Folk Band Magyar világi népzene című albuma (Fonó), Herczku Ágnes Bandázom című anyaga (Fonó), a Romano Drom Colors című albuma (szintén Fonó), valamint a Söndörgőtől a Tamburocket - Hungarian Firework (Riverboat Records), illetve a Romengótól a Nagyecsed-Budapest (Gryllus Kiadó).

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×