eur:
395.16
usd:
366.34
bux:
65130.15
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Cseh Tamás Program: hamarosan megjelenik két új pályázati felhívás

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hamarosan közzéteszi a magyar könnyűzene támogatására meghirdetett Cseh Tamás Program két új pályázatát, amelyek közül az egyik a vidéki klubokat, a másik az előzenekarok fellépéseit támogatja.

"Szeretnénk, hogy a minőségi kultúrával való találkozás lehetősége egyre szélesebb körök számára legyen biztosított. A Cseh Tamás Programmal a fiatal korosztályt saját kortársain keresztül tudjuk elérni és megszólítani" - hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Doncsev András, az NKA alelnöke elmondta, hogy a pályakezdő előadók és zenekarok támogatására kiírt pályázat beadási határideje hétfőn éjfélkor jár le. A Cseh Tamás Program első pályázatával öt dal, 300 CD, egy videoklip elkészítését és a kommunikációt segítik, emellett mentort biztosítanak 25-30 előadónak összesen 60 millió forintos kerettel, egyenként 2-2 milliós összeggel.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×