eur:
393.77
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Õ kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház társulatának tagja vehette át idén a Kaszás Attila-díjat.

A művész - aki az elismerés átvételekor azt emelte ki, hogy rengeteg embernek tartozik köszönettel, de közülük csak párját, Szendét említette - a hétfő esti, a Győri Nemzeti Színházban rendezett gála után újságíróknak arról beszélt: fontosnak tartja, hogy a színészek tükröt tartsanak az emberek elé, de ezt a mélységeket megmutatva, nem pedig a felszínt súrolva kell megtenni.

Manapság a színház és a televízió is a szórakoztatás irányába hajlik egyre inkább, ilyen esetben még inkább szükség van olyan alkotásokra, olyan produkciókra, amelyek megpróbálják a mélyebb rétegeket is megérinteni, "én inkább ebben vennék részt szívesen, mint a habok továbbhabosításában" - mondta Nagy Alfréd.

Az ünnepségen elhangzott: az elismerés azokat hivatott díjazni, akik az előző évadban egyszerre mutattak kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményt és fejtettek ki jelentős közönségszervező tevékenységet társulatukon belül, megjelenítve a díj mottóját is: Embernek lenni nem szerep.

Nagyszerű díjat hoztak létre az alapítók - mondta az ünnepségen L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, kiemelve, hogy az elismerést nem a politika legitimálja, hanem a közönség szavazata, szeretete.

Hozzátette: a díj jelképezi a nemzet összetartozását is, hiszen egy Felvidékről elszármazott magyar az egész nemzet számára tudott példát mutatni.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a gálán kiemelte, hogy Győr kultúraszerető város, amelynek színháza, balettje és filharmóniája magas színvonalon szolgálja a művészetet.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), Budapest XII. kerületének polgármestere, az elismerés egyik alapítója a gálaesten elmondta: úgy döntöttek, hogy az elismerésnek "díjszerű" megjelenést is adnak, a kiírt pályázatra - amelyben kikötötték, hogy Kaszás Attilát nem ábrázolhatja a díj - több mint harmincan indultak. A győztes Paulikovics Iván munkája lett: a szobor egy meghajló nőt ábrázol.

A négy napon keresztül zajló Színészünnepet záró díjátadó előtt Pogány Judit, az Örkény Színház művésze, Schneider Zoltán, a Radnóti Színház társulatának tagja és Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze versengett a díjért.

A korábban legtöbbször a fővárosban megrendezett Színészünnep Pécs és Székesfehérvár után látogatott a kisalföldi megyeszékhelyre. Az idei díjra mintegy negyven magyar nyelven játszó teátrum állított jelöltet, akik maguk közül választották ki a három döntőst.

Pogány Judit Örkény Macskajátékának Orbánnéjaként, Schneider Zoltán Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művének Johanjaként, míg Nagy Alfréd Tadeusz Slobodzianek kortárs lengyel szerző Ilja prófétájában, a Második szerepében lépett fel a fesztiválon.

Nagy Alfréd 1977-ben, Gyergyószentmiklóson született, 2001-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Több filmszerepet tudhat maga mögött, 2003-ban a legjobb drámai páros díjával tüntették ki a sepsiszentgyörgyi Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 2009-ben pedig a Fiatalok Kisvárdáért nevű szervezet Õstehetség díját vehette át a Magyar Színházak XXI. Fesztiválján.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×