eur:
394.37
usd:
365.29
bux:
65565.66
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ákos: Mágikus pillanatok - Ennél nagyobb jutalmat nem tudok elképzelni

A 20 évvel ezelőtti albumra emlékezve újabb Karcolatok20 koncertek következnek. Az Erkel Színházban megtapasztalt élményeket Kovács Ákos így fogalmazta meg az InfoRádió Aréna című műsorában: Mágikus pillanatok jöttek elő, ezért az érzésért éri meg a sok munka. Azt érezhetjük, hogy a hallgatóban megtörtént a dal. Ennél nagyobb jutalmat nem tudok elképzelni.

Húsz éve jelent meg Ákos első önálló nagylemeze, a Karcolatok, ezt most egy országos turnésorozat eleveníti fel. Az akkori lemez újra hangszerelt változatban hallható: elsőként azt kérdeztük az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy milyen volt a visszatekintés erre a 2 évtizeddel ezelőtti anyagra? 1993 márciusában jelent meg az album, leginkább egy bizonyítási vágytól duzzadó fiatalember eklektikus lemezeként írható le - emlékezett vissza Kovács Ákos.

Mint mondta: a Bonanza Banzai az 1980-as években sikeres volt, ennek örültünk, de a sikerhez az is hozzá tartozik Magyarországon, ezen a viszonylag szűknek mondható zenei piacon, hogy az előadók túlzottan ragaszkodnak ahhoz a stílushoz, amelyet a közönség elfogad, megszeret tőlük. Én viszont nem szeretem a rutint azokon a területeken, ahol a kreativitásnak kell meghatározónak lennie - hangsúlyozta.

Én soha nem zenélni, inkább megnyilvánulni akartam - mondta Ákos. Nem is lettem zenész, afféle megnyilvánuló vagyok. Egy hírmondó, balladamondó, aki arról beszél, hogy milyen a világnak az a szelete, ami az ő fejéből kinézve látszódik. Ha egy szóval kell megfogalmazni a tevékenységemet, akkor leginkább énekesnek tartom magamat.

Ennek az egész műfajnak az én nézetem szerint, amiben én jól érzem magam, a zene csak egy játékterepe, a héj, a csomagoló anyaga, amivel jól el lehet bíbelődni, de az mindig csak játék marad - mondta Kovács Ákos az InfoRádió Aréna című műsorában. "Ami számomra igazán fontos ebben a műfajban, az a közlés gesztusa, az hogy az ember valami olyasmit mondjon, amit megmért, átszűrt magán, amit érvényesnek vagy fontosnak tart. Ez hol jobban sikerül, hol kevésbé."

Így folytatta: Lényegében az irodalom felől jöttem ebbe a műfajba, engem mindig is ez érdekelt, én verbális lény vagyok. Az írott szó, a kimondott szó, az irodalom bűvöletében nőttem fel, és innen is közelítek ehhez a műfajhoz. Ettől a műfajtól ez lényegében idegen. Egy-két ilyen hírmondó van ebben a műfajban is, és én azt szeretném remélni, hogy én az ő hatalmas lábnyomukban járok. Nem biztos, hogy ez sikerül és nem gondolom, hogy én olyan vagyok, mint ők vagy olyan nagyság akarnék lenni, vagy esélyem volna arra, hogy legyek, de ez az irány érdekel.

A 20 évvel ezelőtti önmagára gondolva Ákos arról beszélt, hogy csak abban az esetben szeretne újra 25 éves lenni, ha a mai eszével, tapasztalatával lehetne az. Mint mondta: konzisztensnek gondolja az életútját, de vannak olyan dalszövegei, amik "nem jönnek át az idő rostáján". Azt egyébként senki sem gondolta, hogy a Karcolatok 1993 egyik sikerlemeze lesz, nem is tudni, ez miért történt. A kiadó előzetesen úgy vélekedett, hogy ha az akkori lemezvásárlói körünk egy kisebb része megvásárolja majd, az már jó lesz. Lehet, hogy a Hello című dal nyitotta meg a kaput a nagyobb sikerhez - vélekedett.

A mostani koncert kapcsán, az Erkel Színházra és a Művészetek Palotájára utalva, hangsúlyozta: itt egy másik zenei tájon járunk, ez más, mint 10-20 ezer ember előtt állni. Az Erkel Színházban fantasztikus hangulat teremtődött, életem egyik legjobb koncertje volt - emlékezett vissza. Mágikus pillanatok jöttek elő, ezért az érzésért éri meg a sok munka. Azt érezhetjük, hogy a hallgatóban megtörtént a dal. Ennél nagyobb jutalmat nem tudok elképzelni.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.


Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Telt ház közelében a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!

Telt ház közelében a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!

Óriási az érdeklődés a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment 2024 című konferenciája iránt, amelyen várhatóan Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára is részt vesz. Az egésznapos szakmai rendezvény teltház közelében jár, már csak néhány szabad hely van, így érdemes sietni a regisztrációval, amelyet itt tud megtenni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×