eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A világörökségi helyszínek kezelésére dolgoz ki tervet a Forster Központ

Előkészítés alatt áll a világörökségi helyszínek kezelési terveinek kidolgozása a Forster Központ irányításával: az egyebek mellett a műemlékek állapotára, hasznosítására, környezetének kialakítására is kiterjedő útmutató műemlékvédelmi és finanszírozási pontokat is tartalmaz majd.

Az állami szerepvállalásról, a tervezet kidolgozásáról Cselovszki Zoltán, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vezetője az Örökség a jövőnek - jövő az örökségnek című, egyéves műemlékvédelmi konferenciasorozat nyitónapján, csütörtökön beszélt.

"Eddig uniós és egyéb fejlesztési programokon keresztül jutott támogatás műemlék-helyreállításra, a Forster Központ is sok EU-s pályázat gazdája. A törvény által előírt, a világörökség kezeléséről szóló tervek új lehetőséget nyitnak meg, hiszen a magántulajdonban vagy bármilyen nem állami tulajdonban lévő műemlék az adott világörökségi helyszínen a jó karbantartatás, a fejlesztés és hasznosítás céljából állami támogatásban, kedvezményekben részesülhet" - fejtette ki Cselovszki Zoltán az MTI-nek.

Az első ütemben a nyolc világörökségi helyszín kezelési terveit készíti el a többek között építész-, műemlékvédelmi, pénzügyi és gazdasági szakemberekből álló szakértői csoport. A tervek szerint ezt követi majd a várományosi helyszínek kezelési terveinek elkészítése. A későbbiekben ez a gyakorlat egy általános tervezési kézikönyvként más műemléki helyszíneken is segítheti a szakembereket és a döntéshozókat egyaránt.

"Ezt a munkát úgy kell elképzelni, mint egy városrendezési tervet vagy projekt-végrehajtási kézikönyvet, amely kormányrendelettel kerül elfogadásra. Ez a záloga annak, hogy ne csak védett legyen valami, hanem látogatható, élvezhető állapotban maradjon, fejlődjön" - emelte ki a központ vezetője.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×