eur:
393.81
usd:
365.11
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elhunyt Nagy Ferenc karmester

Július 31-én vesznek végső búcsút Nagy Ferenctől, a Magyar Állami Operaház pénteken elhunyt Liszt-díjas nyugalmazott karmesterétől.

A 2001-ben nyugdíjba vonult zeneművészt egy nappal 78. születésnapja után érte a halál - tudatta a dalszínház szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint aktív pályafutásának lezártáig Nagy Ferenc az Operaház legmegbízhatóbb repertoárkarmestere volt.

Nagy Ferenc 1935. július 18-án született Budapesten. Tanulmányokat folytatott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd Sándor Renée (zongora), valamint Sugár Rezső (zeneszerzés) tanította. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezető szakán Vásárhelyi Zoltán növendéke volt.

1959-től egy éven át a Honvéd Művészegyüttes korrepetitora, karmestere volt. Ezt követően négy esztendeig a fővárosi Petőfi Színházban tevékenykedett, majd a Pécsi Nemzeti Színház és Filharmonikus Zenekar zeneigazgató-karmesteri tisztét töltötte be.

1970-ben lett a Magyar Állami Operaház együttesének tagja: Verdi A végzet hatalma című operájának dirigálásával debütált a dalszínházban. Repertoárján Puccini, Mozart, Donizetti, Csajkovszkij, Gounod, Erkel, Beethoven legnépszerűbb művei szerepeltek. Dalszínházi munkássága mellett irányította a Színház- és Filmművészeti Főiskola, valamint a Táncművészeti Főiskola zenei tanszékét is.

Több hanglemez-, valamint rádiós, illetve televíziós zenei felvétel is készült közreműködésével. Nagy Ferenc több alkalommal vezetett mesterkurzust Assisiben és Rómában is. Liszt-díja mellett az Oláh Gusztáv-emlékplakettel és a Komor Vilmos-díjjal is elismerték.

Nagy Ferenctől július 31-én, szerdán délután háromkor vesznek végső búcsút a családtagok mellett a kollégák, a növendékek, barátok, tisztelők a Farkasréti temető Makovecz-termében.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×