eur:
394.34
usd:
370.17
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mit rejt Hippolyt elegáns ruhája?

Kulka Jánossal a címszerepben mutatja be a Belvárosi Színház ma este a Hippolyt című produkciót. A Mohácsi fivérek által átdolgozott klasszikus színdarab időtállóságáról Kulka János színművész Inforádiónak adott interjúban mesélt.

Mire tanít a Hippolyt? Ez a darab megtanít arra, hogy szembe nézzük saját magunkkal, és úgy éljünk, ahogy nekünk jó - mondta Kulka János az infoRádiónak. Az emberekben mindig ott van a megfelelés kényszere, és ha feltűnik egy többnek látszó ember, görcsösen, önmagunkat megtagadva próbáljuk bebizonyítani, hogy mi is vagyunk olyan jók. Ez az emberi kisszerűség adja a darab konfliktusát - tette hozzá.

A darab korábbi változatában nem sok minden derült ki Hippolyt személyiségéről, viszont a Mohácsi fivérek rendezésében készült darabban Kulka Jánosnak lehetősége adódik megmutatnia, ki is ez az ember az elegáns ruha alatt. A színművész szerint egy szenvedélyes, sajátos Hippolyt szüleletett a közös munkából.

Kulka János nem először dolgozik együtt a Mohácsi testvérekkel, és elmondása szerint most is sikerült megtalálniuk a közös hangot. A rendező párosról köztudott, hogy nagy szabadságot ad a színészeknek. Kulka János szerint az ő hihetetlen lelkesedésük és a darab iránti szeretetük segítette, hogy nézők jobban megismerhessék Hippolytot.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×